Keresés
Header Háttér

Webshark Blog

… jquery, ajax, design, psd, plugin, modul, web2, social, miegymás…

2017-09-110 komment

Milyen egy jó weboldal? Miként épül fel, és milyen aloldalakra figyelj?

Ha valaki azt tapasztalja, hogy weboldalán magas a visszafordulási arány, nagyon rövid ideig tart a látogatás, gyenge a konverzió, alacsony a forgalom, akkor nem feltétlenül arra kell gondolni, hogy nem elég meggyőző a weblapnak a szövege vagy nem jó a marketing. Könnyen lehet, hogy a weboldal kialakításával vannak gondok.

Webshark weboldalkészítés 02Amikor elkezdünk töprengeni azon, hogy vajon mitől is tekinthetjük “jónak” egy weboldal designját, akkor oda lyukadunk ki, hogy jól kell teljesítenie, azaz meg kell győznie a felhasználót. Persze, de hogyan?

Mitől fog a weboldalad jól teljesíteni?

Ha csak jól használható a weboldalad, könnyű a navigáció, logikus a felépítés, attól még nem biztos, hogy eléred vele az optimális eredményeket, hiszen nem fogja vonzani az embereket, nem tudnak vele érzelmi kapcsolatot kialakítani. Fontos a használhatóság, de legalább ennyire fontos, hogy valami megfogja őket, amikor rápillantanak a weboldaladra. Emellett lesznek olyanok, akiket elsősorban az érdekel majd, hogy a számukra fontos információk ott legyenek a weboldalon, végre tudják hajtani azt a feladatot, amit célul tűztek ki, és ügyet sem vetnek a használhatóságra vagy a kinézetre.

Ahhoz tehát, hogy egy webdesignra valóban rá lehessen sütni, hogy teljesíti küldetését, az előbb már említett három követelménynek egyszerre kell megfelelnie. Leegyszerűsítve és pontokba foglalva ez a három feltétel:

  1. Használhatóság
  2. Esztétika
  3. Hatékonyság

Ha eddig ezek közül csak az egyiket vetted figyelembe, amikor a weboldalad kialakításán gondolkodtál vagy épp bele is vágtál már a weboldal készítésbe, akkor itt az ideje, hogy átgondold a dolgot és árnyald a képet a többi követelmény figyelembe vételével! De, ha még nem lenne teljesen világos, miről is van szó, akkor következzen részletesebben, hogy mit is értünk pontosan az egyes feltételek alatt.

A használhatóság

Egy weboldal lehet akármennyire szép, ha azt nem tudják használni az emberek, akkor nem fogja betölteni a célját, mert nem felel meg a vele szemben támasztott egyik igénynek. A használhatóság érdekében az információkat és funkciókat könnyen elérhetővé kell tenni a felhasználók számára, biztosítani kell a logikus navigációt, a tipográfia esetében pedig az olvashatóságot kell elsősorban figyelembe venni, és a sor még hosszan folytatható.

Egyszerű navigáció, vonzó weboldal

Egyszerű navigáció, vonzó weboldal

Ha a felhasználók nem találják meg az őket érdeklő információkat és funkciókat a weboldalon, akkor továbbállnak. Márpedig az emberek meglehetősen türelmetlenek a weben is. Csak a weben sokkal könnyen alternatívákat találni, ha valamiért úgy érzik, hogy a mi weboldalunk nem igazán használható.

Először tehát rendbe kell tenni a használhatóságot, csak azután szabad azzal foglalkozni, hogy mennyire vonzó a weboldal. A használható és működő oldalt csak a felhasználói élmény maradéktalan figyelembe vétele után lehet egy magasabb szintre emelni. Ekkor kerülnek a képbe az esztétikai szempontok, melyek révén viszont már érzelmi kapcsolatot alakíthat ki a weboldal az emberekkel.

Az esztétika

Sok olyan designer van, aki szerint mindössze a használhatóság követelményének kell hibátlanul megfelelnie egy weboldalnak, és akkor már egy jó designról beszélhetünk. Pedig ezzel még nem bontottuk ki a weboldalban rejlő teljes potenciált. Ehhez el kell kezdeni az esztétikán is törni a fejünket.

A felhasználói élménynek részét képezik a weboldal által kiváltott érzelmek is. A kellemes látványt nyújtó weboldalakat az emberek hitelesebbnek és könnyebben használhatónak ítélik meg, pusztán csak azért mert pozitív érzéseket váltottak ki bennük a kinézetükkel.

Az első benyomás fontosságát se felejtsük el, és hogy ehhez kell a vonzó külső a weboldalak esetében is. Az a néhány másodperc, amelyet egy felhasználótól kapunk, nem sok, és ennyi idő alatt kevésbé a racionális felépítéssel és navigációval fogjuk meggyőzni, sokkal inkább a látvánnyal.

Egy brüsszeli étterem weboldala, érdemes kattintani

Egy brüsszeli étterem weboldala, érdemes kattintani

Emellett a márka és a cég szempontjából is fontos, hogy milyen kép alakul ki rólunk, a cégünkről vagy a termékünkről a weboldal kinézete révén az emberekben. Egy esztétikailag hibátlanul kivitelezett oldal azt a benyomást kelti a felhasználókban, hogy törődünk azzal, amit csinálunk.

Ráadásul a weboldal kifejezheti cégünk egyediségét egy egyedi látványvilág által, megkülönböztet ennek révén a többiektől, márpedig a marketing egyik alaptörvénye, hogy megkülönböztethetőnek kell lenni. És akkor itt már el is érkeztünk a marketing részhez.

A hatékonyság

Egy céges weboldal mindig azért jön létre, mert valami konkrét célunk is van vele. A végcél általában az, hogy gyarapodjanak a megrendeléseink, több legyen az eladás. Vagyis egy weboldal lehet bármennyire felhasználó-barát vagy éppen csodálatos műalkotás, még nem biztos, hogy hozza az elvárt számokat.

Anélkül pedig aligha van értelme weboldalt létrehozni – legyen az bármilyen jól használható és szép -, ha alapvető célját nem teljesíti. Egy jó design tehát arra irányul, hogy világosan kiderüljön mit akarunk, mit kínálunk az embereknek, milyen problémájukra nyújtunk megoldást. Kommunikálja cégünk megbízhatóságát, termékünk, szolgáltatásunk egyediségét és kiválóságát, valamint elősegíti a konverziók teljesülését.

Természetesen a három feltétel összefügg, a használhatóságnak és az esztétikának is arra kell irányulnia, hogy a weboldal hozza az elvárt konverziókat. Egy jól használható oldal nélkül vagy épp egy igénytelen kinézetű oldallal kevesebb lesz az eladásunk is: nem lehet pusztán rendetlenül összelapátolt, hangzatos reklámszövegekkel és rikító CTA gombokkal megnyerni a vevőket.

A lényeg azonban az, hogy a három tényezőt minden esetben össze kell hangolni, hiszen egy célra irányulnak: a felhasználó meggyőzésére. Ehhez önmagában egyik sem lesz elegendő, de már akkor is gond lehet, ha a hangsúlyok túlzottan eltolódnak egyik vagy másik irányába. Ha tehát weboldalt szeretnél vagy redesignon töröd a fejed, akkor mindhárom követelményt vedd figyelembe, és próbáld a legmagasabb szintre fejlesztve egyensúlyba hozni őket!

10 felhasználói kérdés, melyre tudnia kell válaszolnia a weboldaladnak

Akad néhány olyan kérdés a weboldaladra látogató felhasználók részéről, melyekre ha nem tud azonnal választ adni a weboldalad, akkor megkérdőjeleződik az életképessége. De milyen kérdéseket tesznek fel a felhasználók, még ha nincsenek is tisztában ezekkel?

1. Ki vagy?

A legelső dolog, amit szeretne megtudni a honlapodra érkező látogató, hogy ki is vagy Te, és milyen szolgáltatást kínálsz neki, mit akarsz eladni. Ennek lehetőleg mindjárt a nyitóoldal hajtás feletti részén elhelyezett tartalomból ki kell derülnie. Habár akad néhány olyan, már elég jól ismert cég – mint mondjuk a Coca-Cola -, melynek nem kell különösebben bemutatnia magát, a legtöbb vállalkozás legelső oldalán a látogatónak találkoznia kell a válasszal.

Fontos része a vállalkozásod bemutatásának a logó, a melynek stílusa segít megérteni az embereknek, hogy milyen a céged, mire számíthatnak tőle. A logódnak világosan közvetítenie kell a vállalkozásaid értékeit. Az emberek gyakran a kis cégeknek csak a nevére emlékeznek. A név köré tehát érdemes egy márkát építeni, hiszen segít az értékesítésekben. Lehet, hogy a név önmagában nem is igazán figyelemfelkeltő vagy könnyen megjegyezhető, a hatásos megjelenéssel mégis azzá tehető. A márka kiemelésénél nagy jelentősége van a tipográfiának és a whitespace-nek de a weboldal más designelemeivel is erősítheted.

A logó magához vonzza a tekintetet

A logó magához vonzza a tekintetet

Ha pedig az emberek emlékeznek egy cég nevére, akkor legközelebb sokkal nagyobb valószínűséggel fogják beütni azt a keresőben, és nagyobb eséllyel ajánlják az ismerőseiknek.

Fontos persze az itt elhelyezett tartalom is, beleértve a képeket, esetleg videókat, melyek felkeltik a felhasználó figyelmét, és a lehető legrövidebben elmagyarázzák számára, hogy ki vagy Te. Érdemes a logód alatt egy olyan szlogent alkalmazni, mely érthető, világos, nem csak jól hangzik szerinted, miközben a látogatónak semmit nem mond.

2. Mit csinálsz?

Mindig vannak olyan felhasználók, akik nem tudják, hogy pontosan mivel foglalkozik a céged. A “mutasd, ne mondd” elve lebegjen a szemed előtt. Meg kell próbálnod a vizuális elemekkel elmagyarázni, hogy mi a tevékenységed, és nem teljes mértékben a szövegekre támaszkodni. Ez azt jelenti, hogy olyan fotókat, ikonokat jeleníts meg az oldaladon, melyek támpontot adhatnak a látogatóknak.

Ez persze olyan triviális esetekben nem túl nehéz feladat, amikor mondjuk pizzát süt a vállalkozásod. Ezt az üzenetet ugyanis viszonylag könnyű átadni a látogatóknak néhány kép segítségével. Ugyanakkor például egy lean-szolgáltatásokat kínáló cég esetében már nem ennyire egyszerű a helyzet.

Tartsd észben, hogy az emberek szeretik a valóságról készült képeket! Csak a Te cégedről, tevékenységedről, termékeidről készült képek igazolnak Téged, ezek elég hitelesek a felhasználók számára. Ugyanakkor a megértést akár a stock fotók is segíthetik, ha nincs lehetőséged saját, jó minőségű fényképek készítésére.

A képek elég világosan elmondják a lényeget

A képek elég világosan elmondják a lényeget

A navigációs menüd is segíthet a tájékoztatásban. A menüben sorakozó linkek jeleníthetik meg a különféle szolgáltatásaidat, ezáltal több információt nyújtva a cégedről. A cél itt az, hogy meg kell tudnod határozni, mit akarnak tudni a felhasználók, és ezekhez igazodva kell megjelenniük a linkeknek a megfelelő horgonyszövegekkel. A lényeg tehát az lenne, hogy ne feltétlenül egy bevett sémát kövess, amikor a navigációs menüdet kialakítod, hanem sokkal inkább a felhasználók igényei, kérdései szerint állítsd össze.

Az is fontos, hogy a menüid szövegeiben ne legyen semmilyen kétértelműség, tehát maximálisan érthetőek legyen, és tudják az emberek, hogy mit találnak majd mögötte, ha rákattintanak. A linkek mögött pedig olyan tartalmak legyenek, melyek révén a felhasználók tudnak válaszolni a saját maguk által feltett kérdésekre. Mert ez a lényege minden weboldalnak.

3. Mitől vagy jobb? Miben különbözöl?

Hacsak nem valami nagyon egyedi szegmensnek kínálsz egy különleges szolgáltatást, amit senki más nem tud, akkor valószínűleg számtalan olyan cég van még, mely hasonló dolgot kínál az embereknek, mint Te. Meg kell győznöd őket arról, hogy Téged válasszanak. Ehhez azonban ki kell tűnnöd a tömegből. Be kell mutatnod, hogy mitől vagy eltérő, miért vagy jobb, mint a többiek. Mivel kínálsz többet nekik, mint mások.

4. Hol talállak meg?

Az egyik legfontosabb elemként a kapcsolati információk jelennek meg a kis cégek weboldalain. Számodra is ez a legfontosabb, hiszen kapcsolatba akarsz kerülni az ügyfeleiddel, nem? Lehet a weboldal egy gázszerelőé, egy ügyvédé, vagy egy könyvelőé, mindegyik azt akarja, hogy megtalálják az ügyfeleik, hiszen így lesz több megrendelése.

Válaszolnod kell tehát azokra a kérdésekre, hogy hol a székhelyed, az üzleted, milyen területeken kínálod a szolgáltatásodat? Időt takarítasz meg az embereknek azzal, ha ezt mindjárt a főoldalon világosan kommunikálod. És természetesen minél könnyebben megtalálják ezeket az információkat az emberek, annál nagyobb eséllyel válnak az ügyfeleiddé. Emellett SEO szempontból is előnyös, hiszen aki egy adott területen keres vállalkozást, az Téged fog megtalálni a Google-on keresztül.

Nyilván persze a felhasználók egy része mást is tudni szeretne a cégről, nem csak azt, hogy miként lehet kapcsolatba lépni vele. Például ismerni szeretné a történetét, kik dolgoznak ott, pontosan milyen szolgáltatásokat kínál. Azaz többlet-információhoz szeretne jutni. Ezek is fontos részei a weboldalnak, de a legtöbb látogató célja mégis az, hogy megtalálja a módját annak, miként léphet kapcsolatba a céggel.

Ezért fontos, hogy jól láthatóan, könnyen észrevehető helyre kerüljenek a kapcsolati információk. Anélkül persze, hogy túl lennének hangsúlyozva az oldalon, és minden mást kiszorítanának onnan. Ehhez használhatsz eltérő színeket vagy a megszokottnál nagyobb méretet.

Jól kiemelve a kapcsolati információk

Jól kiemelve a kapcsolati információk

Azt, hogy mennyi kapcsolati információt adsz a látogatóknak, függ attól az iparágtól, amelyben tevékenykedsz. Például, ha gázszerelő vagy és nincs irodád, ahol fogadnád az ügyfeleket, akkor egyáltalán nincs szükséged arra, hogy egy címet is közzétegyél. Elég lesz egy telefonszám, e-mail vagy egyéb kommunikációs lehetőségek megadása. A lényeg itt is az, hogy képzeld magad a látogatóid helyébe, akik csak a céged nevét ismerik, és gyors választ akarnak arra a kérdésükre, hogy miként léphetnek kapcsolatba veled.

5. Ki a célközönséged?

Az embereknek egyből tudniuk kell, amikor a weboldaladra érkeznek, hogy nekik szól-e az oldalad, a Te cégedet keresik-e, ők jelentik-e a célközönségedet. Honlapodnak a célközönségedre kell fókuszálnia, az ő nyelvükön kell tudnod megszólítani őket, miközben el kell kerülnöd az üres frázisokat, a semmitmondó szövegeket, melyek csak azért vannak ott, hogy kitöltsék a helyet. Ha egyből bemutatod a termékeid és a szolgáltatásod, illetve mintát mutatsz belőle, akkor az már egy jó támpont a látogatók számára.

Érdemes lehet szegmentálni a weboldalad tartalmát a célcsoportokat figyelembe véve: például egy webáruháznál világosan elkülöníteni a termékcsoportokat, vagy éppen eltérő felületet kínálni a nagykereskedőknek és a lakossági vásárlóknak. Számos egyedi eset előfordulhat, de a lényeg az, hogy a látogató világosan lássa, hogy neki, mint célcsoportnak szól-e az ajánlatod.

6. Mit akarsz tőlem, mit tegyek?

Mondd el világosan a közönségednek, hogy mit akarsz, mit tegyenek meg. Mindig, minden oldalon közöld velük, hogy mi a következő lépés, amit megtehetnek, vagy szerinted meg kellene tenniük. Ha szeretnéd, hogy valamit megtegyen a látogató a honlapodon, akkor adjál neki erre egyértelmű utasítást egy call to action gombbal (pl. Kérek árajánlatot!), melyre kattintva eljut a lényeghez. A call to action gombok, linkek mutatják neki az utat, megmondják, hogy hova kell kattintania és ott mit talált. Ha ilyen nincs, akkor a látogató elveszik az oldalon.

7. Hogyan működik a szolgáltatásod?

Nem egyszerű feladat mindjárt az első oldalon elhelyezni a szolgáltatásod működésére vonatkozó információkat. A tájékoztatás érdekében célszerű ábrákkal, ikonokkal és egészen rövid mondatokkal elmagyarázni a folyamatokat. Szintén hasznos lehet egy “Hogyan működik” link is, ahol aztán összegyűjtheted az összes fontos információt a működéssel kapcsolatban.

Érdemes tehát bemutatnod a látogatók számára a cégednél zajló munkafolyamatot, ugyanakkor azt a hibát semmiképpen ne kövesd el, hogy emiatt túlzsúfolod a weboldalad, mert azonnal veszíteni fog a hatékonyságából.

8. Mennyibe kerül?

Amennyiben lehetséges, a szolgáltatásod és termékeid áraival is minél előbb találkozniuk kell a weboldaladra látogatóknak. Különösen akkor, ha ingyenes szolgáltatást kínálsz, hiszen ez rendkívül vonzó az emberek számára.

Összetettebb esetekben előbb érdemes bemutatni a termékedet, és csak azt követően térni rá az árra, illetve egy linket elhelyezni, mely tartalmazza az árlistát. Személyre szabott szolgáltatásoknál legfeljebb az árajánlat lehetőségét tudott kínálni a látogatók számára, de azt is érdemes az előtérbe helyezni.

9. Megbízható vagy?

Az emberek a weboldaladat meglátogatva ki akarják deríteni, hogy mennyire vagy hiteles, megbízható. Erre szolgálnak egyrészt a felhasználói visszajelzések, melyeket össze kell gyűjteni, le kell írni, és közzétenni a weboldaladon egy jól látható helyen. Másrészt tedd közzé a portfoliódat, azaz hogy milyen munkáid voltak, melyekre még büszke is vagy.

10. Jelen vagy a közösségi médiában?

Szintén a bizalom növelésére szolgáló eszköz, amikor megjelennek a közösségi médiás elérhetőségeid, hiszen ezeken keresztül is ellenőrizni tudnak a felhasználók. Látják, hogy mennyire élő a közösségi médiás tevékenységed, mi zajlik ott, miként állnak hozzád az emberek, hány követőd, lájkolód van. Ez mind hozzájárul ahhoz, hogy megbízzanak benned. Az szinte csak másodlagos, hogy így lehetőségük nyílik megosztani a weboldalad, kifejezni tetszésüket.

Ezek lennének tehát a legfontosabb kérdések, melyekre egyből válaszokat keresnek a felhasználók, amikor a weboldaladra látogatnak. A bizalom felkeltése egy weboldalon persze ennél azért lehet kicsit összetettebb, de erre is mindjárt kitérünk.

Hogyan kelts jó első benyomást?

Az első benyomás sokat számít, sőt szinte mindent eldönt a weboldalak esetében is. Az első benyomás kialakulásának időtartamát másodpercekben mérjük, ennél több figyelem nem jut egy weboldalnak a beeső látogatótól. Ehhez kell tehát igazítanod a weboldaladat. De mivel érheted el, hogy jó benyomást tegyél arra, aki először látja a weboldaladat, hogyan tarthatod ott?

Legyen gyors a weboldalad

Az első és legfontosabb dolog az első benyomás kialakításánál az, hogy milyen gyorsan töltődik be a weboldalad. Érdemes ezt komolyan venni, mert ha például 5 másodpercet kell várnia a felhasználónak az oldalad betöltésére, akkor nem is marad időd arra, hogy a tartalmaddal meggyőzd. Ehhez tehát optimalizálni kell a weboldal elemeit, többek között a képeket, CSS-t, HTML-t, HTTP-lekérések számát, JS-t, és figyelni arra, hogy később se terheld túl nagyméretű fotókkal, grafikákkal, videókkal vagy bármiféle látványosnak szánt designelemmel az oldalt, mert ezek bemutatására már lehet, hogy nem is marad időd.

Ne zsúfold túl!

Nincs annál rosszabb, mint amikor a gyors információátadás reményében telezsúfolod a weboldalad a szerinted életbevágóan fontos és hasznos szövegekkel és képekkel. A túlzsúfolt oldalon viszont elveszti a tájékozódási képességét a látogató, hiszen nem tudja, mi az, ami tényleg fontos, és te sem tudod vezetni a figyelmét. Ezért ne félj elegendő whitespace-t használni!

Emeld ki azt, ami megfogja az embereket!

Kell néhány mondat, mely könnyen megragadja a látogatók figyelmét, amelyek hatására kedvet kapnak ahhoz, hogy tovább nézelődjenek, kattintgassanak a weboldaladon. Van akinél az eladásra nagyon rámenő tartalmak jól működnek, néha azonban más csalétek kell a látogatónak, nem csak egy leárazás vagy egy kihagyhatatlan ajánlat.

Optimalizálj mobilra!

Ahhoz, hogy mobiltelefonon is jó benyomást tegyél a látogatóra, szükséged lesz egy mobilbarát weboldalra. Ez lehet egy reszponzív weboldal, mint az egyik legjobb megoldás, de ha nincs más lehetőség, akkor egy szeparált mobiloldal is. A lényeg az, hogy a mobilos látogató is megkapja a megfelelő felhasználói élményt, és maradjon a weboldaladon.

Az első benyomást a webdesign határozza meg

Az első benyomást a webdesign határozza meg

Mivel kelthetsz bizalmat?

A weboldaladnak bizalmat kell keltenie az emberekben. A webdesign ehhez jelentős mértékben hozzájárulhat akár a színek, akár a betűtípus, akár a képek helyes megválasztásával. De vannak további olyan apró elemek, melyek fontos szerepet játszanak ebben.

Logók és ajánlások

A weboldaladon meg kell mutatnod a korábbi ügyfeleidet, illetve az ő ajánló szavaikat. Ezt a technikát mindenkinek erősen javasolni tudjuk, mivel bizalmat ébresztő és nagyon hatékony eszköz, amennyiben újabb vevőkre vadászunk. A webdesignhoz olyan módon kapcsolódik, hogy megjelenítése történhet egyszerűen logókkal: ilyenkor felsoroljuk az ügyfeleinket, partnereinket, a céges logókat egymás mellé és alá téve.

A másik megoldásban már ajánló mondatok, és a nyilatkozó cégvezetők nevei, sőt akár fotói is szerepelhetnek. Talán ez van a legerősebb hatással a vevőkre, hiszen látják, hogy más, korábbi megrendelőink nevüket vállalva miként nyilatkoznak a cégünkről, termékeinkről, szolgáltatásainkról. Az ilyen vallomások sokkal többet jelentenek, mint amikor mi állítunk magunkról valamit. Ráadásul valódi emberek mondják ezt, akik léteznek, így már-már a szóbeszéd erejével hat az üzenet, még ha nem is saját barátaiktól, ismerőseiktől hallják.

A közösségi média

A közösségi médiacsatornák megjelenítése ugyancsak bizalmat növelő eszköz. Különösen persze akkor, ha erős a jelenlétünk ezeken a felületeken, vagyis elértünk már egy meghatározó Facebook-rajngószámot. A nagyobb számok mindig bizalmat ébresztenek a látogatóban, hiszen látja, hogy nem most jött létre a cégünk, sokat fektetünk a tartalomkészítésbe, és látható, hogy valódi kapcsolatokat alakítottunk ki, valódi emberekkel.

A garancia jelzése

Tipikusan a bizalomerősítő eszközök közé tartozik a garancia, illetve pénzvisszafizetési garancia intézménye, mely bevett – és persze javasolt – eszköz a marketingben. A webdesign világába olyan módon szorítja be magát, hogy ha már egyszer kínálunk garanciát, akkor azt látványosan érdemes megjeleníteni a weboldalunkon, azaz jól látható módon és helyen. Erre szolgálnak az úgynevezett pecsétet imitáló kis, vagy nem is annyira kicsi emblémák.

Célszerű ezeket látványosan kiemelve a vásárlásra ösztönző call to action gombunk közelébe helyezni, hogy valóban hatékonyan fejthesse ki hatását. Érdemes elidőzni a szín megválasztásánál, mert egyrészt nem árt, ha illeszkedik ugyan a designba, de emellett figyelemfelhívóan kiemelkedik, illetve “értéket” sugalló szín, mint például az ezüst vagy az arany. De bármely olyan színt választhatunk, mely egyrészt figyelemfelhívó jellegű, másrészt bizalmat ébreszt a látogatóban. Amit érdemes kerülni, az a piros, mely ugyan magához vonzza a tekintetet, de veszélyérzetet is kelthet, illetve megakaszthatja a látogatót. Ezt inkább tartogassuk a CTA gombunkra.

Hasznos tartalmak

A vevők kérdéseire választ adó, információs tartalmaknak is fontos szerepük van az ügyfelek megszerzésében. A weboldalad nem pusztán a termékek vagy szolgáltatások felsorolása. Olyan segítő szándékú, hasznos információknak a tárhelye, mely hozzájárul ahhoz, hogy a vevők megfontoltabb döntéseket hozhassanak. Esetleg ráirányítja a figyelmüket olyan dolgokra, melyek egyébként maguktól nem jutott volna eszükbe, de így tőled fogják megrendelni.

Ha jól sikerülnek a tartalmak, akkor azt is látják az érdeklődők, hogy valóban szakértője vagy a témának, komolyan veszed, amivel foglalkozol, ami mindenképpen erősíti a bizalmat. A rendszeresen közzétett tartalmak abban is segítenek, hogy azok a látogatók, akik először vagy másodszor nem rendeltek tőled semmit, harmadszor (vagy huszadszor) is találkozva az általad közzétett információkkal, esetleg már vevőiddé válnak. Nincs rá persze garancia, de esély igen. A tartalmak közzétételével hosszú távú kapcsolatot építhetsz ki velük, és egy részük később hűséges vevőiddé válhat.

Hogyan tartsd tovább a látogatóidat a weboldaladon?

Ahhoz, hogy a felhasználók néhány pillanatnál tovább a weboldaladon maradjanak és konvertáljanak, jó felhasználói élményre van szükségük. Vagyis arra, hogy egyből megtalálják amit keresnek, és a tartalom kielégítse az igényeiket. De ezen túl is akad néhány trükk, mely segíthet a cél elérésben.

Egyszerűsítsd a designt!

A minimalista weboldalak korát éljük, a felhasználóknak egyértelmű iránymutatást kell adni, és hibátlanul vezetni őket a weboldalon, hogy ne zavarodjanak össze, és hagyják ott az oldalunkat. Ebbe nem férnek bele a feleslegek, a régi, elavult design. Korábban már körüljártuk, hogy miért is az egyszerű webdesign a leghatékonyabb, és még tippeket is adtunk, hogy meglévő weboldalunkat hogyan egyszerűsíthetjük.

Kövesd az F-mintát és a Gutenberg diagramot!

Az előbb említettek mellett tisztában kell lenni olyan unalmas tényekkel is a weboldal tervezése során, hogy hogyan néznek meg a felhasználók egy weboldalt, merre vándorol általában a tekintetük, hogyan navigálnak megszokásból.

Az egyik szabály, hogy a felhasználók tekintete általában F-alakzatban járja be az oldalakat, és hogy alapvetően a “hajtás” felett (above the fold) mozognak, vagyis azt nézik elsősorban, ami elsőre a monitoron megjelenik. A kulcsfontosságú elemeket tehát ennek megfelelően kell elhelyezni az oldalon. Unalomig ismételgettük már, hogy az emberek a weben nem olvasnak, csak átfutják a weboldalakat. Jakob Nielsen tanulmánya szerint a weboldalak látogatóinak mindössze 16 százaléka áll neki elolvasni minden egyes szót egy weboldalon.

Ez az, amiért a webdesignban annyira fontos az úgynevezett F-minta, melyet a hőtérképek rajzolnak fel számunkra. A mobilok terjedésével persze változik a minta, de amennyiben hatékony weboldalt akarsz, akkor a fontos részeket ezen a hőtérképeket figyelembe véve helyezd el a weboldaladon. A vizsgálatok szerint mindig a bal oldalon kezdjük egy weboldal áttekintését, és innen haladunk jobbra. Az időnk 69 százalékát a bal oldalon töltjük, és mindössze 30 százalékot a jobb oldalon.

F-alakzat a weboldalon

F-alakzat a weboldalon

A másik dolog, ami a weboldalak átfutásával kapcsolatos, az úgynevezett Gutenberg diagram. Ez egy kijelzőnyi területet négy részre oszt fel, és megmutatja, hogy azon belül melyik a legkiemelkedőbb negyed, ahová a legfontosabb információkat kell elhelyezni. A lenti ábrára pillantva látod, hogy a legsúlytalanabb rész a 3. negyed. Ha ide helyezed a fő üzeneted, akkor az nem valószínű, hogy eljut az emberekhez.

Gutenberg diagram

Gutenberg diagram

Használd a konvenciókat!

Emellett vannak olyan kialakult és egyezményes pontok egy jó weboldalon, amire szinte biztosan rátéved a felhasználó tekintete, amikor rápillant egy oldalra:

  • a fent elhelyezett logó,
  • a navigációs menü, amit szintén felül vagy bal oldalon keresnek,
  • az első és legnagyobb kép,
  • fontos még a keresőbox a jobb felső sarokban (hacsak nem a weboldal közepén látható).
  • végül a lábléc.

Ezeken halad végig a felhasználó, és jó, ha a hagyományosan megszokott helyeken találja őket. Mert így tudja könnyen és gyorsan átlátni az oldalunkat, meghatározni, hogy számára tartogat-e bármiféle hasznos tartalmat. Ezekre az elemekre ezért a design kialakítása során is nagyobb hangsúlyt kell helyezni.

A megszokás alakította ki az előbb felsorolt elemek helyét, viszont mindig vannak olyan új weboldalak, melyek képesek új konvenciókat kialakítani. Ugyanakkor a kisebb súlyú honlapoknak nem a hagyományos elrendezés felrúgásával kellene kísérletezni.

Használj ügyfélvéleményeket!

Az ügyfélvélemények alapvetői elemei minden jó honlapnak vagy “Rólunk oldalnak”, amiről hamarosan bővebben is szó lesz. A szóbeszéd marketing rendkívüli erejét használja ki ez a megoldás. Hiszen valódi emberek mondanak el valódi történeteket arról, hogy miben volt a céged a segítségükre. A látogatók sokkal könnyebben hoznak döntéseket, ha látják, hogy más embereknek pozitív tapasztalataik vannak a cégeddel vagy a szolgáltatásoddal kapcsolatban.

Egy 2013-as tanulmány megállapította, hogy a felhasználók 90 százaléka ma már online értékelések tanulmányozása után hozza meg vásárlói döntését. Ezért kell Neked is ügyfélvéleményeket szerepeltetned a weboldaladon. A legjobb, ha mindjárt a főoldalon, még a CTA előtt kapnak helyet, hogy idejében meggyőzzék az embereket.

Nem tudod, hogyan kellene ilyen ügyfélvéleményeket összeszedni? Csak kérd meg a jelenlegi ügyfeleidet, és ajánlj nekik árengedmény a következő rendelésüknél a véleményükért cserébe.

Ragadd meg a figyelmet kiváló minőségű képekkel!

Az emberek a szemükkel vásárolnak. Ez az elv nagyon jól alkalmazható a marketingben is. Minél célzottabb képet használsz a landing oldaladon, annál több leadet tudsz vele szerezni. Ahhoz, hogy javítsd az esélyeidet, és csökkentsd az emberek bizalmatlanságát például az ügyfélvéleményeknél, érdemes fotókat szerepeltetned a nyilatkozókról.

Vedd figyelembe, hogy a képek érzelmeket keltenek és támogatni tudják a fő üzenetedet, amit el akarsz mondani az embereknek.  Elsősorban emberekről készült képeket érdemes használnod, ha a látogatók érzelmeire kívánsz hatni. Ez egy régi design-elv, de itt van egy kutatás, mely szerint az emberekről készült képek 95 százalékkal növelték a konverziós arányt.

Végül, a képeknek igényesnek és jó minőségűnek kell lenniük, ahogy azt a weben is látod a nagyobb cégek oldalainál. Habár a stockfotók használata alapesetben kényszerűség, ugyanakkor ezeket a stockfotókat kicsit át is lehet alakítani, ahogy a linkelt bejegyzésben említjük. Így már kapsz egy egyedi képet, ami egy vizsgálat szerint csökkenti a visszapattanási arányt.

Tegyél linkeket az oldalaidra!

Ha csökkenteni akarod az esélyét a látogatók visszalépésének, akkor tegyél két-három linket a szövegedbe. Valamelyik talán érdekli őket és továbbkattintanak, nem pedig visszalépnek.

Arra azonban figyelj, hogy a külső linkek új ablakban nyíljanak meg! Ez mobilos böngészésnél nem feltétlenül praktikus az emberek számára, azonban ha ugyanabban az ablakban nyílik meg egy új ablak, ahol a webodalad látható, akkor az a távozást jelenti onnan. Célszerűbb, ha a weboldalad lehetőleg nyitva marad és a linkelt oldal megtekintése után úgy térnek vissza a weboldaladhoz a látogatók, hogy az végig nyitva maradt a böngészőjükben.

Használj listákat és vizuális töréseket!

A következő leginkább figyelemfelkeltő részt a felsorolások, azaz a bulletpointos listák jelentik. Érdemes lehet a fontosabb információkat ilyen listákba rendezni, hogy felkeltse a felhasználók figyelmét és lehetőleg találkozzanak az üzeneteddel. Amikor listákat alkalmazol, a legfontosabb dolgokat mindig az elejére és a végére tedd, mert a vizsgálatok szerint a legkevésbé a közepére figyelnek az emberek.

Emellett figyelj arra, hogy bekezdésekre tagold a szöveged, mert ezzel is az olvashatóságát javítod. Néhány bekezdésenként helyezz el alcímeket, alkalmazz felsorolásokat, mert ezek mind megkönnyítik a tartalom befogadását.

Kelts érzelmeket a célközönségedben!

Talán már hallottál a neuromarketingről, melyet olyan cégek is alkalmaznak, mint a Microsoft vagy a Google. E szerint az egyik tényező, ami meghatározza egy ember vásárlási döntését: a félelem. A félelem valaminek az elvesztésétől nagyobb, mint a vágy egy dolog megszerzésére. A félelem egy óriási motiváló erő, amit ki is használnak a marketingesek.

Ugyanakkor minél többször találkoznak vele a vevők, annál inkább tudatába kerülnek annak, hogy létezik ez az eszköz. Így megvan a veszélye annak, hogy legyintve hagyják ott a túlságosan rámenős weboldalakat, melyek a félelmeikkel élnének vissza. Ennek ellenére a módszer működik, hiszen a félelem a legerősebb érzelem, melyet akár Te is kiválthatsz a látogatóidban néhány sorral és képpel.

Mesélj el egy történetet!

Korábban már felhívtuk a figyelmet a storytelling erejére, mert ugyan nehéz műfaj, de hatékony. Nem csak jobban megkülönböztethetővé tesz a versenytársaktól, felkelti a felhasználók érdeklődését, hanem könnyebben lebontod azokat a mentális akadályokat, melyek a vásárlásban meggátolják őket.

Ismételd meg az üzenetedet!

Ismerjük a hirdetéseknél az ismétlések erejét. Egy üzenetet legalább háromszor meg kell ismételni egy szövegben annak érdekében, hogy az valóban eljusson az emberekhez. De hogyan tudja a hitelességet és a megbízhatóságot növelni, ha pusztán elismételsz dolgokat? Ennek oka az illuzórikus igazság hatás, melyet több vizsgálat is alátámaszt. Az eredmények azt mutatják, hogy az emberek a többször ismételt mondatokat gyakrabban tartják igaznak. Mondd el tehát Te is többször a weboldaladon a fő üzeneted, hogy meggyőzd az embereket!

Mutasd meg, hogy az ajtó mindig nyitva áll a távozásra!

Ha azt szeretnéd, hogy egy látogatód az ügyfeleddé váljon, akkor világossá kell tenned számára, hogy nem kényszeríted semmire, a döntéseit szabadon hozza. Az úgynevezett BYAF (But You Are Free) technikának a hatékonyságát több vizsgálat is igazolta. Sok terapeuta is ezt a trükköt használja, amikor megmutatja a pácienseinek, hogy az ajtó mindig nyitva áll, szabadon távozhatnak. A másik lehetőségük pedig az, hogy maradnak és küzdenek a teljes gyógyulásért. Amikor a szabadság az emberek számára egy lehetőséggé válik, akkor úgy érzik, hogy van irányításuk a dolgok felett.

Dobj fel egy ablakot, ha visszalépnének!

Technikailag van arra lehetőség, hogy amikor egy látogató a back gomb felé közelít az oldalad meglátogatása után, akkor megjeleníts számára egy pop-up ablakot. Ez ugyan kicsit idegesítő, de a konverziós arányt növelheti.

Mit jelent a következetesség egy weboldalon? És miért fontos?

A következetesség rendkívül fontos dolog a webdesignban, a felhasználói élmény szempontjából talán fontosabb is, mint azt elsőre gondolnád. A következetes webdesign révén jobbá, könnyebben használhatóvá válik a weboldalad. Azt is mondhatjuk, hogy bizonyos részei észrevehetetlenné válnak, ami pozitívum, hiszen mint tudjuk: a jó webdesign láthatatlan. A következetesség egy olyan szál, mely összeköt elemeket a weboldalon, sőt akár egy kampány vagy egy márka esetében is. Ezáltal válik egy termék megkülönböztethetővé. De hol a legfontosabb a következetesség egy weboldalnál?

Következetesség a színeknél

Megvan annak az oka, hogy olyannyira sok információ elérhető a megfelelő színsémák kialakításával kapcsolatban a weben. Mi is foglalkoztunk már részletesen a témával, hiszen a szín kulcsfontosságú, amikor össze kell kötni egy márkát egy vizuális megjelenéssel. Egy-egy szín alapján azonnal meg tudod mondani, hogy melyik márkához kapcsolódik: gondolj a Coca-Colára, a Facebookra vagy a T-Mobile-ra! Mennyivel nehezebb lenne azonosítani ezeket a cégeket a rájuk jellemző színárnyalat nélkül.

A jó színhasználat ugyanakkor abban is segíti az embereket, hogy navigáljanak a weboldaladon, és tudják, hogy még a jó irányba tartanak. Ha minden egyes kattintással olyan oldalra jutnának, mely más színpalettát használ, akkor fogalmuk sem lenne róla, hogy hol járnak.

Ahhoz, hogy megalkoss egy jó színpalettát, ki kell választanod egy domináns színt, majd ehhez egy vagy két másodlagos színt illeszteni. Ezután meg kell határoznod a stílus és használati szabályokat minden egyes szín esetében, valamint azt, hogy miként alkalmazd mindezt a design során. Ragaszkodj ezekhez a szabályokhoz, és a színekkel már nem lesz gondod!

Betűméretek, térközök, pozíciók

Ugyanúgy, mint a színeknél, itt is szabályokat kell alkotnod, és a megoldás is ugyanaz:

  • válassz ki egy domináns betűtípust és méretet,
  • majd válassz egy másodlagos betűtípust és méretet!

A kiválasztott típust, méretet, térközt, elhelyezést hozzá kell rendelned egy-egy taghez, mint a h1, h2, h3, illetve a kenyérszöveg, így ezek használatával egyből a megfelelő megoldást veszed elő.

Akadnak olyan típusok, melyek csak bizonyos esetekben kerülnek használatra (például a navigációs menüben), ezek eltérnek, de a következetesség itt is fontos. A felhasználókat ugyanis megzavarja, ha a navigációs elemek szövegei az egyes oldalakon eltérő betűtípussal íródnak.

A méretek és az elemek kapcsolata

Mekkorák az egyes elemek a Te weboldaladon? Minden gomb azonos méretű? És mi a helyzet a címsorokkal és a fotókkal? Az egyes elemek méretét a weboldal stílusa határozza meg, ugyanakkor egy adott elem méretének azonosnak kellene lennie minden használatkor.

A gyakori méretek és a kapcsolat az egyes elemek között abban segíti a felhasználókat, hogy könnyebben felfedezzék a mintákat, és ennek révén megkapják a megfelelő vizuális segítséget. A következetesség révén harmóniát és egyensúlyt alakíthatsz ki, ezáltal könnyen befogadhatóvá válik a design, és a felhasználói elkötelezettség is erősödik.

Terek és használatuk

Az egyes elemek között húzódó terek legalább olyan fontosak, mint maguk az elemek. Nincs annál zavaróbb, mint amikor az elemek úgy jelennek meg egy weboldalon, mintha csak oda lennének szórva, és semmiféle szabály nem fedezhető fel az alkalmazásukkal kapcsolatban.

A legjobb megoldás a következetes térhasználati szabályok kialakítására a rácsrendszer alkalmazása. A láthatatlan vonalak segítenek abban, hogy hogyan és hová helyezd el az egyes elemeket a weboldalon, ezáltal pedig a szövegek, a képek és a gombok harmóniába kerülnek egymással. Mindig győződj meg azonban arról, hogy mind a vízszintes, mind a függőleges térkalakítás következetes legyen! Ehhez figyelned kell a kapcsolatra a hasonló és az eltérő elemek között.

Felhasználói minták

A Te designodnak is úgy kell működnie, mint a többi hasonló designnak, és követned kell az elfogadott felhasználói sablonokat. A designerek sokszor eredetit akarnak alkotni, de Te ne ess bele ebbe a csapdába!

Ha egy applikáció vagy egy weboldal úgy működik, ahogy arra számítanak a felhasználók, akkor könnyebben kapcsolatba tudnak vele lépni. Ekkor tudják, hogy a weboldaltól mire számíthatnak, és a design szinte észrevehetetlenné válik, hiszen a jó használhatóság túlragyogja.

A felhasználói felület elemei

Végül, minden interakciós és felhasználói felületen megjelenő elemnek azonos módon kellene viselkednie:

  • A linkeknek vagy az oldalon vagy egy új ablakban megnyílnia (válaszd valamelyiket).
  • A gomboknak azonos színűnek kell lennie.
  • A navigációnak mindig ugyanazon pozícióban kell megjelennie és ugyanazokat az opciókat kell tartalmaznia.
  • A lábléceknek és az oldalsávoknak mindig azonos helyen és méretben kell megjelenniük (azaz ne tedd az egyik oldaladon nagyobbá őket, mint a másikon).
  • Az ikonok legyen felismerhetők, mert erre számítanak az emberek.
  • A kattintható elemek mindig legyenek kattinthatók.

Ne felejtsd: ha egy elemhez valamilyen akciót rendelsz, akkor annak a funkciónak mindenhol máshol is meg kell jelennie.

A következetesség a designban létrehozza azt a felépítést, amire a felhasználók vágynak. Kialakul egy drótváz, amit az emberek megértenek, és amely hozzájárul a weboldal használhatóságához és az elköteleződés kialakításához. Mindez egy rakás szabállyal és stíluskalauzzal indul az egyes projektek esetében. Ha egyedül dolgozol, akkor is alkoss egy listát a szabályokról, hogy miként használod a színeket, méreteket, tereket, a felhasználói felület elemeit és az interakciókat! Ez felgyorsítja majd a design-folyamatot és egy sokkal jobb, használhatóbb design kialakításához vezet.

Hogyan alakíts ki egyensúlyt a weboldaladon?

Amikor eléred azt a pontot, hogy minden éppen olyan mértékben van jelen, amennyire szükséges, akkor létrejön az egyensúly, harmónia alakul ki a designban. Ahhoz, hogy egy weboldal megalkotása során a designer egyensúlyt hozzon létre, kell a tehetség és a gyakorlat, na meg egy kis gondolkodás. De milyen lehetőségek adódnak az egyensúly vizuális megteremtésére egy weboldalon?

A szimmetrikus egyensúly

Az első és a legegyszerűbb megoldás az egyensúlyra a teljes szimmetria, melyet bizony a weboldalakon is nagyszerűen lehet alkalmazni. Sőt, rendkívül sok weboldal esetében találkozhatsz is vele, csak talán észre sem veszed. És pontosan ez a lényege a szimmetrikus egyensúlynak, mely egy természetesen kellemes látványt jelent az emberek számára, hiszen a design esztétikai szempontból jól szervezettséget és harmóniát sugároz.

A szimmetrikus egyensúly pontosan azt jelenti, amire gondolsz, azaz minden egyes elemnek megvan a maga megfelelője egy vertikálisan vagy horizontálisan húzódó tengely másik oldalán. Vagyis van egy képzeletbeli vonal, mely a weboldal közepén húzódik és mintegy tükörként működik, azaz egyik oldalt tükrözi a másik oldalra.

Sokan persze teljesen jogosan ezt a fajta egyensúlyt vagy elrendezést rendkívül unalmasnak látják, azonban az idő próbáját kiállta. És még mindig a legjobb módja annak, hogy egy weboldalnál megtaláljuk a tökéletes egyensúlyt. Itt van például a Cisco weboldala, mely egy ilyen szimmetrikus egyensúlyt mutat be.

Cisco Systems

Ennél a tengely függőlegesen húzódik az oldal közepén. Ha ezt képzeletben meghúzod, akkor láthatod, hogy a sorok középre rendezettek, az ikonok száma mindkét oldalon megegyezik, ahogy a cikkek bélyegképeinél is megmarad ez a szimmetria. És talán nem a legizgalmasabb weboldalról van szó, azonban nem is kell annak lennie, hiszen a cég hálózati eszközöket gyárt, nem pedig a kreatíviparban tevékenykedik. Emellett a weboldal jól használható és funkcionális, ami tovább javítja a felhasználói élményt.

Asszimetrikus egyensúly

Elsőre ellentmondásosnak hangozhat, de asszimetrával is el lehet érni az egyensúlyt. Nincs ebben semmi különös, hiszen attól, hogy két rész nem azonos méretű, még lehet azonos súlyú, egyenlő jelentőségű. Az asszimetria többféle módon is megjelenhet egy weboldalon: akár vertikálisan, akár horizontálisan. Az asszimetria kiemelheti az egyik oldalon lévő elemet, míg a másik oldalon lévőket kissé elhalványítja. Az ilyen egyenlőtlenség ellenére az egymás mellé helyezett eltérő súlyú elemek összessége mégis egyensúlyt mutat.

Vagyis annak ellenére, hogy az oldalon asszimetrát látunk, az összbenyomás mégis harmonikus és kifejezetten szép lehet, talán még inkább, mint a szimmetrikus egyensúlyt használó megoldásoknál. Paradoxonnak tűnhet, hogy egyenlőtlenséggel teremt egyensúlyt a design, mégis működik. Sőt ezáltal izgalmasabb, dinamikusabb lesz az eredmény, mint egy sima szimmetrikus kialakításnál. Az persze tagadhatatlan, hogy több munkával jár így megalkotni az egyensúlyt. A Honda amerikai oldala ugyan egy teljesen szimmetrikus résszel indít, azonban a hajtás alatt már változik a helyzet.

Honda

Belecsöppenünk egy kártya-alapú designba, ami elsőre rendkívül rendezetlennek, szinte kaotikusnak hat, ugyanakkor vizuálisan nagyon erős, színes. Ha egy horizontális vagy akár egy vertikális vonallal kettéosztjuk a felületet, akkor látható, hogy a két rész sehogy sem egyforma. Egyrészt a kártyák többféle méretűek és oldalarányúak, ráadásul nem szabályos sorokba és oszlopokba rendeződnek. Ettől azonban egy nagyon izgalmas látvány bontakozik ki, mely összességében mégis egyensúlyt mutat.

Sugárirányú egyensúly

Beszélhetünk úgynevezett radiális vagy sugárirányú egyensúlyról is. Ilyenkor nem egy vonal mentén tükrözünk szimmetriát kialakítva, hanem egy középen elhelyezett pontból. Ez persze azt eredményezi, hogy amennyiben akár egy függőleges, akár egy vízszintes vonallal kettéválasztjuk a felületet, mindig találni fogunk mindkét oldalon egymásnak megfelelő elemeket, azonos távolságra a vonaltól.

A legegyszerűbb példa erre az egyensúlyra a nap és annak sugarai, melyek a középpontból nyúlnak ki, vagy egy tó felszínén kirajzolódó hullámok, amikor beledobunk egy követ. Ami ezt a megoldást igazán különlegessé teszi, hogy a felhasználó figyelme egyrészt a középpontra irányul, másrészt el is vándorol onnan kifelé, és ismét visszatér. Vagyis nagyon könnyű ezáltal kialakítani a fókuszpontot. Van erre is példa természetesen a webdesignban, még ha nem is olyan gyakori az előfordulása, mint a másik két megoldásnak. Itt van például a Vlog, mely animációjával még fokozza is a hatást, szinte hipnotizálva az embert.

vlog

Ezzel el is jutottunk a végére. Most már talán Te is tudatosabban fogod figyelni az eléd kerülő weboldalakon az egyensúly megjelenését vagy éppen annak hiányát. Fontos azonban megérteni, hogy az egyensúly kialakítása nem csak az esztétika miatt fontos, hanem azért is, mert javítja a felhasználói élményt. Azáltal, hogy megkönnyíti a látogatóknak az információk befogadását és a navigációt a weboldalon.

Webdesign-tippek egy jobb weboldalhoz

Mire kell figyelned a felhasználói felületnél? Mi az, amit rendbe kellene tenned mindenképpen, amin még kicsit csiszolni lehet, hogy valóban jól működjön a weboldalad. Az első és legfontosabb, amire figyelned kell, hogy

Legyen egyszerű és kiszámítható

Ha megnézel tíz weboldalt a neten, melyek hasonló funkciókat tartalmaznak, akkor azok elég egyformák lesznek. De látsz közöttük néhány különbséget is, például a tartalmat, a színeket, a logót és a weboldalelemeket tekintve. A felépítésüket és az interaktív elemeiket tekintve viszont nagy a hasonlóság közöttük.

Ennek az az oka, hogy a felhasználók elvárásokkal érkeznek a weboldaladra, és egyszerűséget, kiszámíthatóságot akarnak. Vagyis olyan helyre kell tenned az egy weboldal-elemeket, ahol egyébként is számítanak rájuk, és úgy kell tudniuk kivitelezni az akciókat, ahogy azt elvárják.

Ha mégis olyan felépítést és interakciókat alkalmazol, mely eltér a megszokottól, akkor erre jó okod kell, hogy legyen. Ha ez nincs meg, és a weboldalad nem egyszerűbb és könnyebben használható, mint az átlag, akkor nem lesznek elégedettek a látogatódik.

Ismerd meg a közönséged!

Ha nem használod az analitikát, hogy információkat gyűjtsél a felhasználóidról, akkor itt az ideje elkezdeni! Nézd meg az adatokat, hogy jobban megismerd a felhasználóidat és az igényeiket. Amikor megértetted őket, akkor képes leszel egy valóban személyre szabott felhasználói felületet készíteni számukra.

Legyen egy világos célod!

Minden cég weboldala más és más, mivel eltérő szándékkal és célból készülnek. Ha azt szeretnéd, hogy a weboldaladon keresztül találjanak rád az emberek, és rendeljék meg termékedet vagy szolgáltatásodat, akkor ezen cél köré kell felépíteni az egész weboldalt. Ha viszont elsősorban információkat akarsz átadni az embereknek, vagy arra akarod őket rávenni, hogy felhívjanak, akkor ez legyen az elsődleges célod. Egy weboldal világos cél nélkül csak az idődet és a pénzedet rabolja, miközben alig hoz számodra hasznot.

Alakítsd ki az oldal hierarchiáját!

A legtöbb weboldal nem az egyoldalas designt követi, hanem több aloldalból áll össze. Még akkor is, ha ezen belül a legegyszerűbb formát követed, azaz van egy főoldalad, egy rólunk oldalad és egy kapcsolati oldalad. Természetesen külön oldalakat készíthetsz az egyes szolgáltatásaidnak is. Ezeket pedig egy fő szolgáltatási oldal foghatja össze. Mindezt azonban neked kellene átgondolnod mielőtt valakit megbízol a weboldal elkészítésével. Az információs architektúra kialakításáról itt olvashatsz bővebben, míg az egyes aloldalak felépítésére ebben az anyagban adunk a későbbiekben tippeket.

Először mindig szürkében tervezz!

Vagyis a drótváz alapján a szürke különféle árnyalatait használva rakd össze a weboldalt, majd ezután tedd hozzá a képeket, és csak ezután kerüljenek fel a színek. Ezzel elkerülhető a túldesignolás, és segít abban, hogy azok az elemek kapjanak hangsúlyt, amelyeknél erre valóban szükség van.

Egy kicsit felejtsd el a gépet!

A jó design a jó tervezéssel kezdődik. Az ötleteidet azonban ne a számítógépen rögzítsd vizuális formában, hanem fehér papíron vagy whiteboardon. Itt aztán szabadon lehet törölgetni, radírozni, javítgatni, kiegészíteni a designt, sőt whiteboard esetén a közös munka is egyszerűbb. Ha pedig úgy érezzük, hogy készen van a weboldal, akkor csak fotózzuk le, majd vigyük át a számítógépre.

Profi weboldalt készíts!

Mivel az induló cégeknek legtöbbször nincs elég pénzük, ezért inkább a barkácsolós módszert választják a weboldalkészítésnél. Ez sok esetben ugyan működik, de nem könnyű munka. A weboldaltulajdonosok ilyenkor büszkék arra, hogy mennyi mindent tanultak a weboldalkészítés folyamata közben. Ez azonban a felhasználókat nem igazán érdekli. Az már annál inkább, hogy profi megjelenése legyen az oldalnak. Tehát lehet, hogy keményen dolgozol a saját weboldaladon, de ha nem néz ki profinak, akkor az káros lesz a cégedre nézve.

Olyan webfejlesztőt válassz, akinek tetszenek a munkái!

Ha azt tervezed, hogy valakit megbízol az első weboldalad elkészítésével, akkor olyan szakembert válassz, akinek a stílusa illik a Te cégedhez. Erről a legjobban úgy győződhetsz meg, hogy megnézed, milyen weboldalakat készített már. De arról se feledkezz meg, hogy ellenőrizd a weboldalán, mit mondanak róla a korábbi ügyfelei.

A céged méretét figyelembe véve válassz fejlesztőt!

Ha találsz néhány olyan oldalt a weben, melyek igazán tetszenek, azt is vedd figyelembe, hogy ezek a weboldalak milyen méretű cégeknek készültek. Ez azért fontos, mert a cég mérete nagyban meghatározza a weboldal kialakítását, a rajta megtalálható funkciókat. Ne válassz olyan webdesignert, aki csak a nagyokkal dolgozik együtt, ha neked egy kis céged van!

Válassz egy megbízható CMS-t!

Jó néhány CMS létezik, melyek közül választhatsz. Ezek lehetnek nyílt vagy zárt forráskódúak. Hogy mi a különbség közöttük, annak egy külön anyagot szenteltünk. Érdemes áttanulmányozni a döntés előtt.

Írd meg a saját tartalmadat!

Mielőtt nekiállnál a weboldalad elkészítésének, el kell döntened, hogy mit akarsz rajta elmondani az embereknek. A weboldaltulajdonosnak kell megtenni a tartalomkészítés első lépéseit. Még akkor is, ha aztán valaki mást bízol meg a tartalmak létrehozásával. Hiszen Te vagy az, aki mindenkinél jobban tudja, hogy mi is az alapüzenete a cégednek és a weboldaladnak.

Közöld a legfontosabbakat gyorsan és világosan!

A látogatók általában nem szeretnek túl sok időt eltölteni a szövegek olvasásával, amikor éppen alapinformációkat keresnek. Ezért győződj meg arról, hogy a legfontosabb dolgok a cégeddel és az ajánlataiddal kapcsolatosan egészen világosak és könnyen megtalálhatók lesznek az emberek számára.

Mondd el az embereknek, hogy mit tudsz tenni értük!

Olvasd úgy a saját tartalmadat, mint egy látogató. A leggyakoribb hiba az újonnan megjelenő weboldalaknál az, hogy a tulajdonosok azt akarják elmondani, mivel foglalkoznak, ahelyett, hogy az ügyfeleknek nyújtott előnyöket hangsúlyoznák.

Legyen olvasható a szöveged!

Mivel a szöveged az, ami a leglényegesebb információkat adja át a látogatóknak, azért rendkívül fontos, hogy könnyen olvasható legyen. Az alapvető betűtípusok – melyet feltehetően az általad megbízott webdesigner javasol számodra – általában könnyen olvashatók. Úgyhogy lehetőleg ne cseréld le az egyszerű betűtípusokat valami látványosra, csak mert az szerinted jól néz ki.

Növeld meg a betűméretet!

Ez mostanában egy elég erős trend, nem véletlenül. A nagyobb betűméretű szöveg könnyebben olvasható, jobban fel tudod hívni a figyelmet egy-egy dologra a weboldalon.

Ne félj a whitespace-től!

Egy weboldalon nem azért vannak üres részek, hogy azokat minden áron kitöltsük valami “hasznossal”. A nagy whitespace és az egyszerűsítés ma trend, mégis sokszor a “hajtás fölött” kényszere érvényesül a tervezésben, így sokan nagyon sok dolgot akarnak bezsúfolni a hajtás feletti területre. Ezzel viszont nyomasztóvá válik az oldal, és a lényeges dolgokat nem fogjuk tudni megfelelően kiemelni és megmutatni a látogatónak.

A whitespace a webdesign esszenciális része, mely vezeti a felhasználók tekintetét, olvashatóbbá, könnyebben befogadhatóbbá teszi, elrendezi a tartalmadat, segít kiemelni az általad fontosnak vélt elemeket. Ráadásul egyfajta modern, letisztult, minőségi benyomást kelt, ez pedig kihat nem csak a weboldaladra, hanem a céged teljesítményére is.

Adj visszajelzést!

Van egy fontos dolog, ami sok felhasználói felületen hiányzik: a visszajelzés. Képzeld el, hogy milyen érzés, amikor 10 percig töltesz ki egy űrlapot, majd amikor lenyomod a küldés gombot, nem történik semmi. Most mi történt? Elvesztek az információk? Kezdheted elölről az egészet? Nem lenne egyszerűbb, ha valami jelezné a felhasználónak, hogy sikeresen kitöltötte az űrlapot?

Az emberek szeretik a visszajelzéseket, mert azt üzeni nekik, hogy valaki tisztában van azzal, hogy valamit éppen tettek a weboldalon, és ennek eredményeként valami történni fog. Gondoskodnod kell olyan gombokról, melyek vizuálisan reagálnak a kattintásra, érintésre, mutatnod kell egy animált folyamatjelzőt, vagy megerősítő üzenetet, ha valamilyen akciót kiviteleztek.

Használj call to actiont!

A call to action gombok gyakran szóba kerülnek nálunk, mivel elég fontos a szerepük a weboldalakon: ezek hozzák közvetlenül a konverziót. Ahhoz, hogy a céljaid világosan a felhasználók tudtára add, call to action gombokat kell használnod. Azt akarod, hogy feliratkozzanak a hírleveledre? Akkor helyezz el egy űrlapot a főoldaladra. Vagy azt szeretnéd, ha megvegyék valamely termékedet? Akkor mondd azt nekik, és tegyél az ajánlat végére egy call to actiont, amire kattinthatnak!

Az sem mindegy, hogy milyenek, mi a szövegük, és persze az, hogy hova is helyezzük őket. És most ne csak desktop webodalakban gondolkodjunk hanem okostelefonban is! Ez alapján gondoljuk végig, hogy kellően feltűnő helyen van-e a CTA-gombunk, vagy keresgélnie kell a felhasználónak (amit persze nem nagyon fog megtenni.) Tehát ki kell választanod a megfelelő színt, mely egyrészt beleillik a weboldal designjába, másrészt a megfelelő hatást váltja ki a felhasználóból. A másik fontos tényező a megfelelő szöveg használata: azaz tedd világossá a felhasználó számára, hogy milyen cselekvést vársz el tőle, hogy tudja, az adott oldalon mit is kell tennie!

Kerüld a hosszú menüket, egyszerűsítsd a navigációt!

Lehet, hogy laptopokon és asztali gépeken még elment – bár ott is fárasztó egy áttekinthetetlenül hosszú lista -, azonban mobilon a legkevésbé sem. A menüd ezért legyen olyan rövid, amilyen csak lehet. Az egyszerűsítés soha nem árt. Tehát lehet, hogy úgy érzed ezzel létfontosságú információkhoz való hozzáféréstől fosztod meg a látogatóidat, de ezzel szemben könnyebben tereled őket a fontos dolgok irányába. Ez azt jelenti, hogy a menüket egyszerűsíteni és rövidíteni érdemes, csökkenteni a linkek számát a fejlécben és a láblécben, ha többszintes, lenyíló menüket használtál, akkor a lenyíló részt egyszerűen száműzni. A navigációs menük kialakításáról itt írtunk bővebben.

Könnyítsd meg a visszatérést a kezdőoldaladra!

Mivel a felhasználók sokszor elvesznek egy idő után az aloldalak között, egy huszárvágással oldják meg a helyzetet, és visszatérnek a kezdőoldalra, hogy újra megkíséreljék az egészet elölről. Már ha megtalálják azt a gombot, ami visszarepíti oda őket. Úgyhogy a konvencionális helyeken mindenképpen helyezd el a kezdőoldalad linkjét, azaz minimum a logód oda mutasson, de jobb, ha van egy “kezdőlap” linked vagy a menüben vagy a morzsamenüben.

Ne borítsd be a weboldalad felugró ablakokkal!

Rendívül elterjedt megoldás, hogy a weboldalak mindenféle akciójukról, feliratkozásukról, stb. felugró ablakokat helyeznek el, amikor rálépsz a weboldalra. Ezek rettenetesen zavaróak tudnak lenni, különösen ha nem teszik egyértelművé, hol lehet kikapcsolni őket. Próbáljunk tehát mértékletesen bánni a technikával, és az sem baj, ha nem pont az kijelző közepére helyezzük a pop up ablakunkat.

Legyen gyors a weboldalad!

A weboldalsebesség témáját már részletesen feldolgoztunk, hiszen SEO és UX szempontból is rendkívüli a fontossága. A látogatók nem fognak várni hosszú másodpercekig az oldalad betöltődésére – különösen nem mobilon -, hanem inkább más weboldalon próbálnak szerencsét. Az emberek ma már elvárják, hogy egy-egy weboldal pillanatok alatt megjelenjen a kijelzőjükön, mobilon is. Ha nem így történik, akkor még azelőtt visszalépnek, hogy betöltődne az oldalad, nem is foglalkoznak a tartalmával. Egy 2 másodperces késés 87 százalékra növeli az oldalt elhagyók arányát. Ezért fektess energiát az oldalad sebességoptimalizálásába.

Tervezz a növekedésre!

Ha úgy gondolod, hogy a Te céged is képes a növekedésre, akkor nem biztos, hogy jó választás lesz egy olyan platformra építkezni, melyet kifejezetten kis weboldalakra optimalizáltak. Egy nagyon kis cégnek még akár egy Facebook oldal is megfelel, de ahogy növekedni fogsz, úgy tűnik majd szűkösnek a lehetőségek köre. A költözés pedig fárasztó munka lesz.

Soha ne fejezd be!

Ha elkészült a weboldalad, a munka nem ér véget. Egy céges weboldal ugyanis soha nem lesz teljesen készen. Változik a céged, változik a webdesign, változnak a felhasználók, és ezekhez folyamatosan igazodnod kell. Persze, ha nem érdekel a weboldalad jövője, vagy nem számítanak azok az ügyfelek, akik online találkoznak először a cégeddel, akkor nem kell foglalkoznod a csiszolgatásával. Ha viszont szeretnéd az embereket meggyőzni, hatékonyságot vársz tőle, akkor tudomásul kell venni, hogy egy folyamatosan alakuló, változó dologról van szó. Vagyis, ha elkészítesz, elkészíttetsz egy weboldalt, akkor legyél tisztában azzal, hogy egy életre szóló feladatba vágtál bele, ami legalábbis addig tart, amíg meg nem szünteted. De miért is?

  • A trendek változnak – Lehet, hogy Te magad nem követed a divatot, azonban a web és az ott bóklászó emberek ettől függetlenül folyamatosan változnak, alakulnak. És ezek nem öncélú változások, sokkal inkább azzal vannak összefüggésben, hogy módosulnak a technológiák és a felhasználói elvárások.
  • Ugye mindig vannak új ötleteid? – Ha a gondolataidban kirajzolódik egy új funkció, egy új elrendezés, vagy bármilyen változás a weboldaladdal kapcsolatban, akkor nem valósítod meg, csak azért, mert úgy gondolod, hogy a weboldalad egy kész és befejezett dolog?
  • Módosul a fontossági sorrend – Ha akár csak kicsit is módosul a céged tevékenysége, újabb dolgokkal kezdtek foglalkozni, vagy új célcsoportot találtatok, akkor ehhez a weboldalnak is igazodnia kell.
  • Semmi sem tökéletes – Ami ma jónak tűnt, holnap már nem lesz az. Egy weboldalon is mindig van mit csiszolgatni, tökéletesíteni.
  • Az emberek szeretik a naprakész oldalakat – A weboldalad korszerűsége, tartalmának állandó frissessége bizony hatással van a látogatóid számára, és hogy mennyire sikerül lenyűgöznöd, meggyőznöd őket.

Hogyan alakítsd ki a keresőt a weboldaladon?

Miért olyan fontos, hogy a weboldalon belüli keresés tényleg hatékonyan kiszolgálja az ügyfeleket? Például azért, mert egy kutatás szerint a felhasználók 30 százaléka a belső kereső segítségével találja meg az őt érdeklő árukat, illetve az Econsultancy 21 webáruházat érintő vizsgálata szerint jóval nagyobb árbevételt generálnak azok a vevők, akik használják a weboldalon a keresőt. Azaz a keresőnek komoly hatása van a konverziós arányra és a bevételre. Ezek után adódik a kérdés: hogyan tudunk javítani a belső keresőnk hatékonyságán?

Erre van egy pár bevett eljárás a UX-ben. Nem túl bonyolult megoldások, viszont illik kipipálni mindegyiket, ha a weboldalunkról van szó.

A keresőmező elhelyezése

Az első és legfontosabb dolog – ami talán már senki számára nem jelent meglepetést -, hogy a keresőmezőt lehetőleg könnyen megtalálható helyre kell tenni. Sokszor előfordul, hogy weboldalakon nem lehet megtalálni a keresőmezőt, mert nem a megszokott jobb felső sarokba helyezik, és esetleg nem is a megszokott nagyító ikon utal rá. Ebből a szempontból érdemes ragaszkodni a konvenciókhoz, és oda helyezni a keresőmezőt, ahol a legtöbb weboldalon megtalálható, mert a felhasználók itt fogják keresni.

Ez a hely jellemzően a jobb felső sarok a weboldalakon, de legalábbis valahol felül található. Nem igazán tanácsos elrejteni akár egy külön oldalra, vagy akár csak egy ikon mögé, mert ezzel megnehezítjük a felhasználóink dolgát.

A legjobb, ha a kereső mellett megjelenik egy nagyító ikon, valamint egy kattintható gomb, akár egy szöveggel téve még egyértelműbbé a helyzetet. Maga a mező is legalább 30 pixelnyi szélességet foglaljon el. Ez a legnyilvánvalóbb megoldás, amit azért nem mindig muszáj ennyire direktre venni.

Keresés az eredmények között

Amikor egy keresés hatására megjelenik a találati oldal, akkor javasolt, hogy a keresőmező továbbra is látható legyen, hogy a felhasználók minél könnyebben tudják javítani, finomítani a keresésüket a kapott eredmény fényében. Jó megoldás, ha a különböző szűrőket nem mindjárt a főoldalon, hanem a találati oldalon tesszük elérhetővé a felhasználók számára, mert így nagyobb az esély arra, hogy valóban megtalálják keresésük tárgyát. Ezzel ugyanis nem szűkítik le egyből a lehetőségek körét.

Ha már kidobta a kereső a találati listát, akkor hasznos lehet ezt tovább szűrni különböző kategóriák és alkategóriák beállításával. Jó megoldás, ha láthatóvá tesszük a találati listán szereplő tételek számát, mert így egyértelmű lesz a felhasználók számára, hogy egy-egy szűkítés milyen eredménnyel jár, mennyire csökkenti le a találatok számát egy-egy opció kiválasztása.

A kategóriák szerint szűrés helyett vagy mellett nagyon jól használható az ún. autocomplete funkció is. Vagyis amikor a felhasználó elkezdi beírni a kulcsszavát, akkor már az első betű leütésére megjelennek a javaslataink a teljes keresési kifejezésre, majd minden újabb betűvel szűkül a lehetőségek köre. Ezzel el tud játszani a felhasználó, és valóban létező termékeink közül gyorsan a legrelevánsabbat tudja kiválasztani.

Ha nincs keresési találat

Ha egy olyan kulcsszót ír be a felhasználó, amire nincs találatod, akkor annak egyrészt lehet az az oka, hogy rosszul írta be a szót, vagyis hibázott, vagy pedig ilyen termék nem szerepel a webáruházadban, weboldaladon. Az előbbi esetben érdemes használni az automata javítás lehetőségét, és mutatni egy találati listát az általunk helyesnek gondolt kifejezésre (ahogy azt a Google-nél is láthatjuk, mellette megjegyezve, hogy ha mégis az eredeti kifejezésre adott találatok érdeklik, akkor kattintson egy adott linkre).

A második esetben viszont, vagyis amikor nem szerepel a kínálatunkban a keresett termék, akkor sem szabad egy üres oldalt a felhasználó elé kitenni. Ehelyett a keresett termékhez hasonló termékeket jelenítsünk meg az oldalon. Arra azonban figyeljünk, hogy valóban olyan termékek jelenjenek meg ekkor, melyek érdekelhetik a felhasználót, vagyis amelyek szoros kapcsolatban állnak a keresése tárgyával.

A teljesítmény és az ügyfelek megértése

A nagyobb webáruházaknak komolyan végig kell gondolniuk az eddigi megoldások mellett a teljesítmény kérdését is, vagyis például, hogy hány darab egyidejű keresést tudnak kiszolgálni, vagy mekkora az adattár mérete. Nagyobb weboldalaknál az úgynevezett mentett keresési eredmények lehetőségét is érdemes bevetni: a felhasználók egy-egy találatot, azaz terméket el tudjanak menteni egy kívánságlistára.

Ezeken túl fontos megérteni, hogy folyamatosan próbáld meg egyre jobban megismerni a felhasználóinkat. Ennek érdekében érdemes összegyűjteni és kiértékelni a belső keresési adatokat is. Így tisztában leszel azzal, hogy valójában mit akarnak, és talán még azt is ki tudod találni, hogy miért.

A legfontosabb aloldalak és kialakításuk

Melyek a legfontosabb oldalaid a weboldaladon?

  • A főoldalad.
  • A Rólunk oldal.
  • A blogod.
  • A Kapcsolat oldal.

És azért ezek a legfontosabbak, mert bizony a látogatókat ezek érdeklik a legjobban, ezekre érkezik a legtöbb találat. Jellemzően a főoldalra és a blogra irányuló tulajdonosi figyelemmel nem is szokott gond lenni. Ezeket az előbbiekben már érintettük a weboldal felépítése és a tartalom kapcsán. A Rólunk és a Kapcsolat oldal viszont jellemzően nem kapja meg a kellő gondosságot, ahogy a felhasználói élményt és a mérést nagy mértékben javító “köszönjük” oldal sem. Úgyhogy most ezeket is elővesszük.

1. Milyen egy jó “rólunk oldal” felépítése?

Szintén a bizalom erősítéséhez van szükség egy jól összerakott és meggyőző “Rólunk” oldalra. Felmerült már benned, hogy a “rólunk oldaladban” micsoda marketingpotenciál rejlik? Egyrészt: a rólunk oldal az egyik leglátogatottabb oldal a weboldaladon. Másrészt: tévedsz, ha azt gondolod, hogy a rólunk oldaladnak valóban rólad kell szólnia! Mint ahogy a marketingben mindennek a vevőről, illetve ezáltal az eladásról kellene szólnia, úgy a rólunk oldalnak is.

Ha esetleg nem lenne tiszta: a rólunk oldal az, amelyik elvileg rólad, a cégedről, a márkádról szól a weboldaladon, ezért is ez a neve, például a miénk így néz ki. Talán nem tartod a weboldalad legfontosabb részének a rólunk oldalt, azonban azok a látogatók, akik nem ismernek, szinte biztos, hogy meg fogják nyitni, hiszen minél többet meg akarnak tudni rólad.

A rólunk oldal elemei

A rólunk oldalnak a bizalom építésében van tehát nagy szerepe, és sokszor ezen is múlik, hogy egy látogatásból konverzió lesz-e. A rólunk oldal különösen a kis és közepes méretű vállalkozások számára fontos, melyeket nem ismernek az emberek a reklámokból, a médiából úgy, mint a nagy cégeket vagy a multikat. Tehát lehet, hogy sokadrangúnak ítéled a rólunk oldalad jelentőségét, ennek ellenére jelentős szerepe van a látogatók meggyőzésében, így érdemes komolyan venni a megtervezését. De milyen elemeknek kell kötelező jelleggel szerepelniük ezen az oldalon?

  1. Először is a cég tevékenységének leírásával kezdődik minden. Itt kaphat helyet az, amit a céged filozófiájáról, víziójáról el akarsz mondani az embereknek, kifejezheted azt, hogy miben vagy más, mint a többiek, miért vagy különleges.Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a rólunk oldalnak több kilométeresnek kell lennie. Fókuszálj a lényegre! A legegyszerűbb szavakkal, tömören le kell írnod azokat a tudnivalókat, melyek a legfontosabbak lehetnek a céggel még csak most megismerkedők számára. A cél már ennek a szekciónak a kidolgozásakor is az legyen, hogy a látogatóból vevő váljon, azaz konvertáljon, de erre még visszatérünk.
  2. Itt érdemes elmondanod a cég történetét is, azaz egy “timeline”-t készíteni. A Facebook népszerűvé tette a timeline-t, és ha már létezik, miért ne alkalmaznád ugyan ezt a koncepciót honlapodon is a rólunk oldalon? A látogatóidnak bemutathatod az egyes mérföldköveid és egy-egy vizuális élménnyel összekapcsolva apró részleteket, érdekességeket oszthatsz meg cégedről.
  3. A munkatársak bemutatása azért fontos, hogy ne egy arc nélküli céggel álljanak szemben az ügyfelek. Ha látják, hogy kik dolgoznak az adott cégnél, az erősíti a bitalmat. A legtöbben sokkal szívesebben lépnek kapcsolatba hús-vér emberi lényekkel, mint egy személytelen céggel. Emellett arról se feledkezz meg, hogy a rólunk oldalnak egyáltalán nem kell formálisnak lenni ahhoz, hogy hiteles legyen. Bátran legyél közvetlen és őszinte!
  4. Mint ahogy minden céges oldalon elengedhetetlen marketingeszköz a referenciák felsorolása, így a rólunk oldal esetében  is érdemes referenciákat, vevői véleményeket elhelyezni a látogatók meggyőzése érdekében.
  5. Vizuálisan is legyen vonzó, vagyis látványával fogja meg a látogatót, hiszen így alakítja a cégedről a képet a felhasználó fejében. Figyelj a képek, színek használatára és az elrendezésre ezen az oldalon is, ne csak a főoldaladon és a termékoldalakon!
  6. A rólunk oldalon is jelenjen meg az elérhetőséged, mert fokozza a bizalmat. Mindenesetre ne kelljen kutatnia az adatok után a felhasználónak a honlapodon, és akár minden oldaladon látható lehet a címed, e-mail címed, telefonszámod.
  7. Itt is érdemes használni a jelmondatodat a cégnév vagy logó mellett. Vagyis azt a mondatot, amelyben pár szóban definiálod a céged tevékenységét.
  8. Mivel a rólunk oldal megtekintése után a látogató – persze, ha sikerül az oldallal meggyőznöd – általában menne is tovább a weboldalad lényegi részéhez, vagyis a termékeidhez, szolgáltatásaidhoz, ezért érdemes jól láthatóan elhelyezni az ezekre mutató linkeket.
  9. Ha viszont nem a saját oldaladon értékesíted a termékeidet, akkor is helyezz el ezen az oldalon linkeket – márkanévvel és logóval kiegészítve – arra a weboldalra, ahol a termékeid megrendelhetők.
  10. Nem árt, ha a rólunk oldalról is elérhetők a közösségi média oldalaid, mert ha valakinek nem lenne elég, amit talál, további információkat szerezhet a cégedről a közösségi oldalaidon.
  11. Szintén a bizalom építésének eszköze, hogy a partnereidet is felsorolod a referenciák és vásárlói értékelések mellett.
  12. Akár még olyan kifelé mutató linkeket is érdemes elhelyezni ezen az oldalon, melyek a cégedről szóló cikkekre mutatnak, és segíthetik az embereket a tájékozódásban és növelik a bizalmat a céged iránt.
  13. A multimédia: van egy videód, amely jól bemutatja hogyan jött létre egy terméked, vagy szolgáltatásod? Tegyél fel egy videót cégedről, és mutasd meg a nagyközönségnek, hogy mit csinálsz.
Egy példa rólunk oldalra

Egy példa rólunk oldalra

De ami a legfontosabb, hogy

ne rólad szóljon, hanem az ügyfeleidről!

Ha eddig megvagy a rólunk oldal kialakításával, akkor fuss neki még egyszer marketinges szemmel, hogy az oldal az értékesítést szolgálja! Az egész oldalt úgy kell átalakítani, hogy az segítse az eladásokat. Először is, adj az oldalnak egy olyan címet, mely olyan előnyöket ígér a leendő ügyfeleidnek, amiket megszerezhetnek a veled való együttműködés által. Vagyis tedd fel magadnak a kérdést: “mit kapnak az emberek a velem való üzleti kapcsolat révén?” És cseréld le a megszokott, unalmas mondatokat egy speciális, eladást szolgáló, az előnyöket kihangsúlyozó mondatra.

Miután a címmel előnyöket ígértél az embereknek, az utána következő szövegben bontsd ki ezeket az előnyöket. Itt el lehet magyarázni a szolgáltatásaid alapjait, de mindezt a potenciális ügyfeleid szemszögéből nézve tedd. Tehát, amikor valamely szolgáltatásodról írsz, akkor tedd fel magadnak azt a kérdést, hogy “mit is jelent ez az ügyfelem számára?”. Tehát, amikor azt mondjuk, hogy “reszponzív weboldalakat készítünk”, az még nem sokat jelent az embereknek, ezért hozzá kell tenni, hogy ez azzal az előnnyel jár, hogy a mobilon netezők ugyanahhoz az élményhez jutnak, tehát többen fogják látogatni az oldaladat, ami pedig több eladást jelent. Vagyis nem az a lényeg, hogy reszponzív weboldalakat készítesz, hanem hogy olyan weboldalakat készítesz, amin a mobilt használók többet fognak vásárolni.

Minden mondatodat próbáld meg úgy fogalmazni, hogy azt érezzék a látogatók, hogy megérted őket. Tehát folyamatosan az ő szemszögükből nézd magad, és azt mondd el, ami számukra fontos lehet. Nyilván persze az is lényeges elem a meggyőzés során, hogy “több mint 10 éve foglalkozunk weboldalkészítéssel”, azonban az még fontosabb lehet az ügyfelek számára, hogy “ezzel segítünk a kis cégeknek is a bevételeik növelésében”, illetve egyéb előnyök elérésében. Mindezt persze olyan nyelven megfogalmazva, amit értenek a felhasználók, amit ők is használnak.

Végül pedig az oldal végén tedd lehetővé a látogatók számára, hogy csinálhassanak valamit, azaz feliratkozzanak a hírleveledre, vagy ha van letölthető anyagod, akkor azt regisztráció ellenében letölthessék. Ennek egyrészt azért van értelme, mert így kapcsolatot alakíthatsz ki a látogatóval, másrészt pedig egy-egy szakértői anyag révén értéket kínálsz neki és egyben szakértőként pozicionálod magad. Ezzel közvetlenül ugyan nem értékesítesz, azonban paradox módon, ha a közvetlen eladás helyet inkább arra összpontosítasz, hogy mit segíthetsz a látogatónak, annál több eladást realizálhatsz majd.

2. Milyen egy jó “kapcsolat oldal”?

Ennek az oldalnak a megtervezésére kevesen tesznek erőfeszítést, általában a fontossági lista legalján szerepel. Gyakran a weboldal többi része redesignon esik át, ugyanakkor a Kapcsolat oldal ilyenkor kimarad, és jó, ha a benne szereplő információk aktuálisak, miközben a design a ‘90-es éveket idézi. Pedig ez nagy hiba, hiszen a Kapcsolat oldal egyike a négy legfontosabb oldalnak minden weboldalon.

Mi kerüljön az oldalra?

  • Elmondhatod az elején, hogy miért is kellene kapcsolatba kerülnie a látogatónak a cégeddel, és hogyan oldod meg a problémáikat.
  • Szerepelnie kellene rajta legalább egy e-mail címnek és egy telefonszámnak, mert általában ezekre a leginkább kíváncsiak az emberek.
  • Megjelenhet rajta egy űrlap olyan mezőkkel, melyek segítenek a cégednek jobban megérteni, hogy kik is akarnak kapcsolatba kerülni vele és miért. Túl hosszúra azonban ne nyújtsd (ezzel kapcsolatban itt írtunk részletesen), és ha valaki elküldi, akkor jelentess meg számára egy köszönöm oldalt!
  • Lehet rajta egy olyan call to action, mely a weboldaladon tartja az embereket azzal, hogy gondoskodik számukra egy további lehetőségről, ha nem szeretnék kitölteni az űrlapot.
  • De arra is használhatsz call to actionöket ezen az oldalon, hogy könnyebben kapcsolatba kerüljenek veled, hiszen végül is ezért érkeznek erre az aloldalara. Ilyen lehet például, a “Küldj e-mailt!” gomb, vagy ha van élő chated, akkor egy azt megnyitó CTA.
  • Végül megjelenhetnek rajta a linkek a közösségi média fiókjaidra, mint a Facebook, Google+, Linkedin vagy Instagram. Ezek lehetőséget adnak az embereknek arra, hogy kapcsolatba lépjenek veled más felületeken is.

A legfontosabb információknak az oldal felső részén, azaz a “hajtás felett” kellene szerepelniük. Ilyen az előbb említett e-mail cím, a telefonszám, esetleg az űrlap, de ide kerülhet a térkép, a postacím, stb. Ha azonban sok információt osztasz meg a Kapcsolat oldaladon, akkor nyilván hosszabbra fog nyúlni – ez a weboldal egészére jellemző webdesign függvénye is -, és nem fér el minden a hajtás fölé.

3. Miért hasznos egy “köszönjük” oldal a weboldaladon?

Megköszönni valamit az embereknek, egy megszokott, barátságos gesztus. A weboldaladon is megteheted bármely konverzió után, hiszen ilyenkor egy látogatód vásárolt tőled valamit, esetleg feliratkozott a hírleveledre. Egy ilyen apróság jelentős mértékben képes javítani a felhasználói élményt. De nem csak ezért fontos egy “köszönjük” oldal létrehozása.

Azok akik használják az analitikát vagy hirdetnek, és mérni akarják a konverziókat, tudják, hogy egy céges weboldal számára egy “köszönjük” oldal nagyban leegyszerűsíti a mérést. Máshogy is meg lehet persze oldani, de megkönnyíti a helyzetet. A dolog tehát azzal kezdődik:

Mérés és követés

Valahányszor valakinek a böngészőjében felbukkan a “köszönjük” oldalad, biztos lehetsz benne, hogy sor került egy konverzióra. Ha van egy önálló URL-lel rendelkező “köszönjük” oldalad, akkor minden eszköz esetében leegyszerűsíted a konverziók számának követését. Természetesen más módokon is lehet regisztrálni, ha sor került egy kattintásra egy CTA gombon, egy “köszönjük” oldallal azonban egyszerűbb ezt megtenni.

Például a Google Analyticsben szeretnél magadnak beállítani egy célt, mely a vásárlásokkal kapcsolatos. Itt korábban leírtuk, hogy miként tedd. A legkönnyebben ezt a köszönjük oldal URL-jének beállításával tudod megtenni. Ugyanakkor létrehozhatsz több célt is, és akár össze is hasonlíthatod a teljesítményüket.

Egy második konverzió lehetősége

Az értékesítés kapcsán nem árt tudni, hogy egy vadonatúj érdeklődőnek mindössze 5-20 százalékos eséllyel tudsz eladni egy terméket vagy egy szolgáltatást, míg egy visszatérő ügyfelednek 60-70 százalékos eséllyel. Ezért érdemes minden erőddel arra törekedned, hogy kialakíts egy elkötelezett ügyfélkört. Számukra a “köszönjük” oldal egy kedves gesztus, mellyel megmutatod, hogy hálás vagy a megrendelésükért.

Ugyanakkor a “köszönjük” oldal lehetőséget nyújt egy újabb call to action, vagy egy további ajánlat megjelenítésére, azaz egy második konverzióra. Ha nem vagy biztos benne, hogy Te is tudnál élni ezzel a lehetőséggel, akkor tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket:

  • Tudnék ajánlani egy további terméket vagy szolgáltatást a vevőnek?
  • Ez a megfelelő idő arra, hogy a sales-esekhez irányítsam?
  • Ha végrehajtott egy cselekvést, akkor melyik a következő logikus lépés?
  • Miként tudom továbbra is izgalomban tartani a megrendelés után? Érdemes egy videóbemutatót vagy más kapcsolódó tartalmat megosztani vele?

További tartalmak

Egy köszönöm oldalon mást is elmondhatsz, a köszönömön kívül. Néhány lehetőség ezek közül:

  • Felhívod a vásárlók figyelmét az éppen megtett cselekvésük értékére.
  • További tartalmakat ajánlasz, különösen abban az esetben, ha mondjuk egy hírlevélre iratkoztak fel.
  • Megadod a lehetőséget arra, hogy kapcsolatba lépjenek veled, akár a közösségi médián keresztül.
  • Linkeket helyezel el más, ingyenes, kapcsolódó tartalmakra, mint a blogbejegyzések, videók, stb. a weboldaladon.
  • Ha a vásárlási folyamat során nem kínáltál nekik lehetőséget a hírlevél-feliratkozásra, akkor itt az ideje!

Megerősíted a konverzió sikerét az emberek számára

Elsősorban a felhasználói élmény javításának körébe tartozik, hogy egy “köszönjük” oldal feldobásával egyértelműen megerősíted az emberek számára, hogy sikerült célba juttatniuk az űrlapot. Ez azért fontos, mert miután az emberek végrehajtanak egy konverziót, különösen, ha egy vásárlásról van szó, szükségük van megerősítésre arról, hogy a weboldal megfelelően működik.

Természetesen egy e-mailt is küldhetsz megerősítésként, egy “köszönjük” oldal azonban azonnali visszajelzést kínál arról, hogy minden a várakozásoknak megfelelően zajlott.

Ajándékot adhatsz

A köszönet mellé egy ajándékot is kínálhatsz a vásárlóknak. Itt olyan ajándékra kell gondolni, mint egy kupon vagy egy ingyenes minta. Ezzel jelentős mértékben növeled az esélyét annak, hogy az emberek legközelebb is nálad fognak vásárolni.

Jó lehetőség egy felmérésre vagy visszajelzésre

Amikor egy ügyfél végrehajt egy cselekvést vagy egy vásárlást, az remek időpont arra, hogy beszerezz tőle valamiféle visszajelzést. Lehet ez egy kérdőív azzal kapcsolatban, hogy milyennek találta vásárlás, illetve a termék kiválasztásának folyamatát. De lehetsz persze kreatívabb, és bármilyen más információt megszerezhetsz mindjárt a “köszönjük” oldalon. Például megkérdezheted, hogy

  • milyen típusú tartalmat szeretne látni a weboldaladon?
  • Milyen termékeket szeretne látni a kínálatban?
  • Szeretne-e valami tájékoztatást a megvásárolt termékkel kapcsolatban?

Az ilyen típusú információk sokat segíthetnek számodra abban, hogy mit kínálj az embereknek, vagy hogy mi legyen a következő lépés a marketingstratégiádban.

Mindebből látszik tehát, hogy a “köszönjük” oldalad nem csak szükségszerű a weboldaladon, hanem kiváló lehetőségeket is kínál. Talán ez jelenti az utolsó interakciót egy olyan személlyel, aki kapcsolatba lépett veled a weboldaladon keresztül. Építheted vele a márkád iránti hűséget, és visszatérő vásárlókat szerezhetsz.

Kategória: Design | Címke:

Főleg írok. Főleg blogot és közösségi médiát, de tágabb perspektívában: online marketing, úgyhogy van benne bőven SEO, laza AdWords, webdesign-okoskodás, és még ami belefér.