Keresés
Header Háttér

Webshark Blog

… jquery, ajax, design, psd, plugin, modul, web2, social, miegymás…

2019-12-180 komment

Merre tartanak a webdesign trendek 2020-ban?

Tartalomjegyzék
Bővített tartalomjegyzék

Minden évben készítünk egy összefoglalót a kibontakozó designtrendekről, melyek uralkodóak lesznek. Idén sincs ez másként, bár nem sok minden változott tavaly óta. (Frissítés, 2020.03.02. – Melyek a trendi színek 2020-ban a weboldalakon?)

Miközben ezek a trendek általában nem szolgáltnak senkinek túl nagy meglepetéssel, hiszen a csírájuk már akár évekkel korábban kibontakozott, azért érdemes tudatosítani a helyzetet.

Egyszerűség

Talán már mindenki unja, de az egyszerűség, a minimalizmus irányába való törekvés továbbra is erős trend. Még mindig nem jutott el ugyanis mindenhová az a megközelítés a webdesignban, hogy a kevesebb néha több. Az embereknek egyre kevésbé van idejük arra, hogy bonyolult és zsúfolt weboldalak érelmét próbálják meg kibogozni, ahogy azt sem várják meg, hogy egy nehéz weboldal betöltődjön. Pont emiatt nemigen számíthatunk arra, hogy ismét elindulnánk weboldalak a bonyolultság és súlyosság irányába. 

Aszimmetrikus elrendezés és osztott kijelző

A következő régóta velünk élő, de még mindig trendinek ható designelem az aszimmetrikus elrendezés, mely tavalyi listánk első helyén szerepelt. Úgy tűnik, hogy egyre merészebben távolodnak el a designerek a szimmetrikus, szigorúan rácshoz kötött elrendezésektől, és ez csak tovább fokozódik a jövőben – hiszen jól lehet vele hangsúlyozni bizonyos elemeket az oldalon -, annak ellenére, hogy jóval nagyobb hozzáértést igényel, mint egy szimmetrikus design elkészítése. Az aszimmetrikus egyensúlyról, annak előnyeiről itt írtunk bővebben. 

Az osztott kijelző korábban olyan weboldalakon jelent meg elsősorban, melyek eltérő információs egységeket tartalmaztak, és ezeket egy oldalon kívánták bemutatni. Mára azonban már bármilyen weboldalon megjelennek a vizuálisan rendhagyó megjelenés miatt.

Színátmenetek használata

Nem is tudjuk, hogy ezzel érdemes-e még előállni, hiszen ezen bejegyzésünk eredeti dátumát nézve, már másfél éve írtunk a színátmenetekről, azaz gradiensekről, ennek ellenére még mindig úgy tekinthetünk a színátmenetekre, mint amelyek meghatározzák a vizuális design világát. Nagyon nem ragoznánk a témát, hiszen már elég sokat írtunk róla, elég annyi, hogy 2020-ban várhatóan még több gradiensbe fogunk belefutni, különösen ami az illusztrációkat illeti. Ugyanakkor ezek a gradiensek a színeiket tekintve egyre kifinomultabbak, halványabbak lesznek. 

Látványos tipográfia

A másik elég nyilvánvaló trend, mely már évek óta tartja magát és válik egyre hangsúlyosabbá, az a látványos tipográfia megjelenése a weboldalakon. Persze betűk a kezdetek óta vannak a weben, ugyanakkor a túlhangsúlyozott, hatalmasra növelt, többnyire sans serif betűk az elmúlt évek termékei. Ezek a betűk már annyira látványosak, hogy sokszor még képre sincs szükség a weboldalon, mert átveszik a helyüket. A betűkről szóló bejegyzésünket itt találod.

Illusztrációk

Tovább hódítanak az illusztrációk is, melyekkel már rengetegszer foglalkoztunk egy korábbi bejegyzésünkben. Az illusztrációk ugyanis nem csak modern megjelenésűvé tudnak tenni egy weboldalt, hanem egyedivé is. 

Nagyon úgy tűnik, hogy egyre több nagy márka találja meg saját illusztrációs stílusát, és jeleníti azt meg a felületein. Talán azért, mert ezekkel az egyedi illusztrációkkal sokkal erősebben ki tudják fejezni a márka személyiségét, különbözőségét a többiektől. Tény ugyanakkor, hogy jóval drágább és nagyobb erőfeszítést igényel, így csak a nagyobb márkák engedhetik meg maguknak.

3D-s illusztrációk

Szintén szerepelt a tavalyi listánkban a 3D-s illusztrációk előretörése, úgyhogy úgy tűnik helyénvaló volt megemlíteni, ha idén is azt látjuk, hogy a trend egyre fejlődik. A lényege, hogy a sok flat után valamiféle realizmust, mélységet csempésznek a designba. A felületek lehetnek olyanok, mint üveg, fém vagy műanyag, ugyanakkor olyan dolgok jelennek meg valószerűen ábrázolva, melyek egyébként nem léteznek a valóságban. 

Izometrikus képek

Izometrikus képről akkor beszélünk, amikor a 2D grafikák 3D formákká alakulnak, így pedig egy sajátos, realisztikus megjelenést kapnak az illusztrációk. Habár ezek ágyaztak meg a 3D-s képeknek, továbbra is gyakran találkozunk ezzel a megoldással, főleg infografikákban.

Animációk

Egy szintén nagyon erős trend, a mikro– és makroanimációké, melyek kapcsán ugyanakkor sokan már túlzásokba esnek, és a sok, illetve túl erőteljes animáció a használhatóság rovására megy. Mindenesetre az animációkkal hatékonyan fel lehet hívni a figyelmet bizonyos dolgokra a weboldalon, miközben a használhatóság is javítható velük. 

Az átlagos weboldalakon persze még nem túl gyakran találkozunk velük, így van hová erősödnie a trendnek. Ha Te is vinnél egy kis életet a weboldaladba, akkor érdemes animációkkal kísérletezni. Az animációkról bő egy év itt írtunk.

Üres tér

Igen, a jól ismert whitespace vagy negatív tér, ami továbbra is tartja magát. Hiszen, ha sok elemnek kell megküzdenie a figyelemért egy weboldalon, akkor egyik sem fogja magára vonni az áhított figyelmet. Ezért a legfontosabbat kell kiválasztani, és adni neki egy kis teret, hogy észrevegyék a látogatók. 

Retro

Ahogy a tavalyi évben is már emlegettük a retrót, úgy az idén is ezt kell tennünk, mert a múltidézés egy modernizált, átértelmezett formában egyre több felületen jelenik meg, nem csak a webdesignban. És ebbe beletartozik a régmúlt illusztrációs technikáinak használata, valamint a színek és a régies betűtípusok.

Melyek a trendi színek 2020-ban a weboldalakon?

Habár tudjuk, hogy egy weboldal színeit a márka színei határozzák meg, de ez nem zárja ki, hogy figyelembe vegyük az új trendeket. Ezért érdemes egy pillantást vetni arra, hogy milyen irányzatok jelentek meg, váltak uralkodóvá a színeknél az idei évben.

Monokróm paletta

Ahogy tavaly is, idén is meg kell emlékeznünk a monokróm oldalak terjedéséről. Ezek lényege nevükben rejlik: egy szín jelenik meg a semleges színek mellett a weboldalon. A monokróm palettánál megmaradhatunk a márka fő színénél, ennek árnyalatait lehet használni a weboldalon, így erősítve a márkát.

Mivel egy szín jelenik meg, így nem hibázhatunk a színek válogatásánál, mindenképpen egy harmonikus designt kapunk a színeket tekintve. Ugyanakkor egy-egy elem kiemelésénél korlátozottabbak az eszközeink, de persze ez sem megoldhatatlan feladat.

Halványabb, természetesebb színek

Egy trend, mely szembe megy az élénk színű gradiensekkel, a halvány és természetes színek használata, melyek jól mutatnak a semleges színek mellett, illetve az ilyen háttereken, legyenek azok sötétek vagy világosak. Az erős színek évei után jellemzőbbé válnak ezek a kifinomultabb, tompább, természetes színek.

Habár erős színekkel jobban ki lehet emelni valamit, néha jobb választás kevésbé erős, halványabb, kellemesebb színeket használni. Ezek mellett ráadásul nagyobb figyelmet kaphat a termékünk fotója, hiszen a színek nem vonják el róla a figyelmet.

Földszínek

Hasonló az előzőhöz, hiszen a földszínek is természetesként ható színek. Különösen olyan weboldalakon jó választás, ahol figyelnek a környezetvédelemre. A színek által is nagyobb bizalmat kell így a weboldal a szándékát, céljait illetően, mint harsány, élénk színekkel tenné.

A földszínek megnyugtatóak és pihentetőek, ha rájuk tekintünk, és azt az érzést keltik, mintha valamiképpen kapcsolódnánk a természethez.

Korall és türkiz

Igaz, hogy a korall a 2019-es év színe volt a pantone szerint, de még mindig trendi. Különösen a türkizzel kombinálva, hiszen a kettő között jó a kontraszt, és nagyon eredetinek hat együtt. Ugyanakkor a korall mellé a kék más árnyalatai is elhelyezhetők.

Neon színek

De az élénk színek kedvelői sem maradnak lehetőségek nélkül, hiszen a neon színek még mindig népszerűek. Persze merész húzás egy weboldalon neon színeket használni, ugyanakkor figyelemfelkeltő és megkülönböztet a többiektől, akik megmaradnak a hagyományos színválasztásnál.

Kategória: Design | Címke: ,

Főleg írok. Főleg blogot és közösségi médiát, de tágabb perspektívában: online marketing, úgyhogy van benne bőven SEO, laza AdWords, webdesign-okoskodás, és még ami belefér.

Comments are closed.

kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet