Keresés
Header Háttér

Webshark Blog

… jquery, ajax, design, psd, plugin, modul, web2, social, miegymás…

2022-08-110 komment

Mi az a web 3.0? És miért fontos a weboldalad szempontjából?

Ismét fordulóponthoz érkezett az internet fejlődése, a változás neve web 3.0. Ez egy olyan korszakot jelent, ahol nem csak azt tudják a gépek, hogy mit írsz be egy keresőmezőbe, hanem azt is, hogy mit akarsz kérdezni, és ahol minden tartalom sokkal személyre szabottabb, mint bármikor korábban.

Ez még így elég megfoghatatlannak tűnhet, így érdemes talán azzal kezdeni, hogy elmagyarázzuk, mi is volt a web 1.0 és a web 2.0. A történet a ’60-as évek közepén kezdődik, amikor megjelent az internet, vagyis olyan hálózatok, melyeket a tudósok és a hadsereg hozott létre. A hálózat működésére ekkor még az egyszerű szöveges üzenetküldés volt jellemző, amiből aztán kialakult az e-mail.

Nemsokára Tim Berners Lee közreműködésével létrehozták a World Wide Web koncepcióját. A ’90-es években az internet a legegyszerűbb HTTP és URL protokollokat használta, hogy összekössön számítógépeket egy hálózatban. Megjelentek a weboldalak, melyek statikusak voltak, és alapvetően szöveges tartalmakat kínáltak. Ekkor még közösségi média helyett csak az IRS protokollt használó egyszerű chatek működtek.

Mivel a közönség érdeklődése egyre inkább nőtt az internet iránt, így egyre több pénz folyt a fejlesztésekbe. Olyan nagy szereplők vetették meg a lábukat, mint a Microsoft, az Apple és a Google. A tartalmak elkezdek egyre összetettebbekké válni és egy idő után világossá vált, hogy a szöveges, egyirányú web 1.0 nem fogja kielégíteni a felhasználói igényeket.

Az úgynevezett dotcom lufi kipukkadása után megjelent az úgynevezett web 2.0, mely a 2000-es évek elejétől gyakorlatilag máig tart. A web 2.0-ra jellemző a közösségi hálózatok megjelenése, a videó és audio streaming, a felhasználói tartalomkészítés. Az eltelt több mint 20 év alatt persze nagy volt a fejlődés, hiszen eleinte még a ’80-as évekből eredeztethető technológiákat használtak, amik aztán folyamatosan fejlődtek a változó igények miatt. Az egyre több felhasználó miatt egyre szűkösebbnek bizonyultak azonban a keretek, melyek jellemzően központosítottak voltak.

Utóbbi azért fontos, mert néhány szereplő kezében összpontosulnak az adatok, a szerverek, a felhőalapú tárolás, stb., így ők adják a kereteket, a lehetőségeket, meghatározva magát az internetet. Nemcsak a cenzúra vádja merül fel velük szemben, hanem az is, hogy feloszthatják a netet geopolitikai jellemzők alapján. Egyre többen kezdik azt gondolni, hogy a web 2.0 sikere ellenére a helyzet megérett a változásra. Ráadásul felmerültek olyan problémák is, melyet ezen keretek között nem lehetett megoldani, ezért is alapvető változásra volt szükség.

Miről szól a web 3.0?

A változáson már a 2000-es évek közepén elkezdtek gondolkodni a fejlesztők, akik arra jutottak, hogy az internetnek szemantikusnak kell lennie, melyet az emberek és a robotok egyaránt jól tudnak használni. Ez az elképzelés azonban csak elmélet maradt, nem kapott elegendő támogatást.

A változást a blokklánc és az elosztott főkönyvi technológiák felemelkedése és terjedése hozta el, ugyanis ekkor ütött szöget a fejlesztők fejében, hogy a web 3.0-nak blokklánc alapokra kell épülnie. Az ötlet Gavin Woodtól, az Ethereum korábbi műszaki igazgatójától származott, aki egy teljesen új internet-generációt vetített előre.

De milyen összetevők jellemzik a web 3.0-át? Az egyik a tartalomcímzés változása, tehát, hogy a tartalomhoz való hozzáféréshez nem kell feltétlenül tudni, hogy az milyen szerveren található. Vannak már olyan technológiák, mint az IPFS, a Swarm, a Dat-protokoll, melyeknél a linkben magában írják le a tartalmat, azt, hogy hol található, hogyan szállítják. Az ilyen linkek úgy néznek ki, mint egy normál “hash”, ennélfogva nem igazán olvashatók. Ennek ellenére lehet számítani arra, hogy a megújuló interneten mégis működni fog, és felváltja a HTTP-paradigmát, illetve az URL-szabványokat.

Egy másik eleme a 3.0-ás webnek az úgynevezett számítási konszenzus. Jelenleg a blokklánc úgy néz ki, mint egy egyszerű adatbázis, melyből hiányoznak azok az apró részletek, melyek révén az adatbázis intelligens tudásgráffá lenne alakítható. Ugyanakkor a Cosmos vagy a Tendermint technológiák felhasználásával indexelhető lehet az internet úgy, hogy létrehozható legyen a blokklánc-technológiákra épülő tudásgráf.

Ezek a technológiák lehetővé teszik a felhasználók számára az adatokhoz való hozzáférést úgy, hogy azt ne akadályozzák azt különböző cégek, a cenzúra vagy bármely tényező. A Cosmos és a Tendermint már létező technológiák, melyek leírják, hogy miként kapcsolódhatnak a blokkláncok és juthatnak konszenzusra egy elosztott tudásgráf kialakításában. Ezek az adatok pedig decentralizált nyilvántartásokban szerepelnek.

A következő fontos jellemző az, hogy míg a web 2.0 esetében a felhasználók után rengeteg információ marad a weben – melynek oka az internet architektúrájában keresendő -, addig a blokklánc révén a felhasználók végre “szabaddá” válhatnak.

Ennek révén nem a felhasználó valós személyisége jelenik meg a weben, hanem csak karaktere, avatárja, mely pusztán egy adathalmaz lesz a blokkláncban. Ilyen crypto-személyiség persze nem csak valós személy lehet, hanem akár egy robot vagy bármely organizmus.

Végül pedig egy negyedik összetevője a web 3.0-nak, hogy ott a felhasználók szabadon – azaz cégek engedélye, irányítása, szabályozása nélkül – hozzáférhetnek a hálózathoz, azt módosíthatják, másolhatják az adatokat. Ez egy olyan architektúra, ahol a felhasználók eldönthetik, hogy meghagyják-e például a keresési lekérdezéseikkel kapcsolatos információkat vagy nem, esetleg kapjanak-e reklámokat vagy sem.

Az első próbálkozások már láthatók a web3-as böngészőknél: ilyen a MetaMask, mely egy böngésző az Ethereumon a Mist, mely a Parity csomóponttal működik együtt, vagy akár a már eléggé elterjedt Brave. Ezek a böngészők már magukban hordozzák a megújult internet vízióját, igaz egyelőre mindegyik valamiképpen függ a web 2.0-tól.

Mi lesz a weboldalakkal?

Hogyan tud megfelelni a weboldalad a 3.0-ás követelményeknek? A válasz azért nehéz, mert bár a web 3.0 már körül lett rajzolva, ugyanakkor a decentralizált és szemantikus web még messze van a megvalósítástól. Ugyanakkor van néhány olyan funkció, melyek már használhatók bármely webes felületen.

Az egyik ilyen a “felszabadított” felhasználói felület, mely gördülékenyebben használható és felhasználóbarátabb, mint a korábbiak. Egy ilyen típusú weboldal elkészítéséhez kellenek a megfelelő adatok és egy analitikai rendszer. A mesterséges intelligenciát használó keretrendszerek révén a jövőben jobban megérthetőek lesznek a felhasználói igények a megjelenésre vonatkozóan. Olyan adatokra alapozva, mint a kor, a nem, a hely, a foglalkozás és egyebek, a tapasztalt designerek pontosan meg tudják határozni a követelményeket.

Habár a megfelelő adatok használatával készülő hatékony weboldalak ma már bevett gyakorlatnak számítanak, a jövőben ez iparági szabvánnyá válik.

Emellett a weboldalakat optimalizálni lehet a szemantikus webre. A szemantikus web, illetve a szemantikus keresés lényege az, hogy megértsük, pontosan mit jelent az adott felhasználó számára egy keresőkifejezés, és ennek megfelelő válaszokat szolgáltassunk. A felhasználók egyre inkább elvárják, hogy a kereső értse azt, hogy ők mit akarnak. Ehhez persze kellenek a kifinomult és részletes adatok, adatelemzés a célközönségről, illetve a strukturált adatok használata a weboldalaknál.

Végül pedig a chatbotok használata, melyek szintén a szemantikus élményt teremtik meg. A chatbotokat már évek óta alkalmazzák, és talán a Te weboldaladon is van már egy. Ugyanakkor ezek még messze nem elég fejlettek, nem tudnak annyit, mint egy valós személy. A technológia azonban fejlődik, létezik például a GPT-3 (Generative Pretrained Transformer 3), mely egy képzett AI eszköz. Ez egy újgenerációs algoritmus – ami szemben a hagyományos AI-alapú chatbotokkal, melyek menet közben tanulnak -, mely már a szükséges adatokra van felépítve, így bármilyen tartalmat létrehozhat, melynek van nyelvi struktúrája.

Habár mindez még talán elég ködösen hangozhat, hamarosan gyakorlattá válik – és lassan érthetővé is -, hiszen a web 3.0 már itt kopogtat az ajtón. A segítségével egy igazságosabb online élmény lesz létrehozható, ahol a megfelelő válaszok születnek a felhasználói kérdésekre. Ahhoz, hogy Te is részese legyél a web 3.0-nak, nyitva kell állnod a változásra.

Kategória: Fejlesztés | Címke:

Főleg írok. Főleg blogot és közösségi médiát, de tágabb perspektívában: online marketing, úgyhogy van benne bőven SEO, laza AdWords, webdesign-okoskodás, és még ami belefér.

Comments are closed.