Keresés
Header Háttér

Webshark Blog

… jquery, ajax, design, psd, plugin, modul, web2, social, miegymás…

2019-10-030 komment

Mi az a TikTok? És mire használhatja egy cég? (Frissítve, 2022.12.21.)

Tartalomjegyzék
Bővített tartalomjegyzék

Habár a TikTok már elég régóta létezik, azt egyelőre nem mondhatjuk, hogy marketing szempontból agyon lenne használva ez a közösségi média csatorna, bár egyre erősebbek a törekvések. Pedig sokan talán még nem is igazán ismerik. (Frissítés, 2022.12.21. – Egy új fejezettel bővítettünk: Hogyan érd el, hogy könnyebben megtaláljanak a TikTokon?)

A TikTok korábban Musical.ly néven vált felkapott mobiltelefonos alkalmazássá (a TikTok mögött álló cég, a ByteDance 2018-ban felvásárolta a Musical.ly-t és hozzácsapta a már létező TikTokhoz). Lényege az volt eredetileg, hogy a felhasználók elsősorban “tátika” videókat tudtak feltöltögetni rá. Ez annyit jelent, hogy ismert zeneszámokra vagy más hanganyagra prezentáltak valamilyen előadást. Mára színesebbé vált a kínálat.

Ha még nem tudod, hogy miért lehet érdemes foglalkozni a TikTokkal is, mint közösségi média csatornával, akkor nem árt, ha tisztában vagy a WordStream 2022-es adatai szerint míg az

  • Instagram organikus elérése 9,4 százalék
  • a LinkedIné 5,3 százalék
  • a Facebooké pedig 2,2 százalék
  • addig a TikToké 118 százalék.

Hogyan használható?

A TikTok alapja egy két részből álló feed. A fő feed a jobb oldalon egy folyamatos tartalom, melyet “neked” ajánl a rendszer. Ahogy csúsztatsz lefelé a videók között, bekövetheted az alkotóikat, kedvelheted a videókat. A bal oldali feed viszont olyan videókból áll össze, melyeket általad követett videósok készítettek. A két feed között rendkívül egyszerű a váltás, csak rá kell kattintanod fent arra, amelyik érdekel.

Ha először nyitod meg az alkalmazást, akkor egy teljesen “üres” feeddel találkozol. Ez még nem tudja mit kedvelsz, így véletlenszerűen jelenít meg neked videókat. Egészen addig, amíg el nem kezdesz reagálni a tartalmakra. Ezt követően már igyekszik olyan felhasználókat és videókat mutatni számodra, melyek hasonlóak az általad kedveltekhez.

Ami a tartalmakat illeti, meglehetősen változatosak: a legnagyobb részük szórakoztató, ugyanakkor akad néhány, mely sokkoló lehet. A videók függőleges elrendezésűek, és elfoglalják a teljes kijelzőt. A tartalom legnagyobb része 15 másodperces vagy annál rövidebb videó, de a videók akár 60 másodperc 10 perc hosszúak (2022 márciusától) is lehetnek. Minden videó folyamatosan ismétlődik. Ha valaki korábban használta a Vine-t akkor annak ismerős lesz a dolog. A Vine-t ugyanakkor a Twitter bezárta, míg a TikTok hasít.

Mint a többi közösségi média platformon, a TikTokon is vannak úgynevezett igazolt fiókok. Ezek már elértek egy bizonyos ismertséget és népszerűséget, a TikTok pedig az igazolással emeli az alkotót a többiek fölé. Ahhoz, hogy valaki ebbe a körbe kerüljön, folyamatosan jó tartalmakat kell készíteni, és a rendszer meglehetősen jó hatékonysággal ismeri fel ezt.

Élő videók

A TikTokon live videó is elérhető azok számára, akiknek követői száma meghaladja az ezret. Habár ez a szám a többi közösségi médiában megjelenő számokhoz képest csekélynek tűnhet, a TikTokon nem olyan egyszerű elérni. Kell hozzá a stratégia és a közönség figyelmének folyamatos fenntartása. Hiszen az még könnyű dolog, hogy valaki nézze a videód, az azonban már nem olyan egyszerű, hogy kövessen is téged.

Ha valaki élő adást indít a TikTokon, akkor a videója valamennyi követője feedjében megjelenik. Erről ők figyelmeztetés is kapnak a feed tetején és az értesítési sávon. Az emberek meg is oszthatják a live streamet a követőikkel, ami aztán exponenciális növekedést jelenthet a videó készítője számára. Amint az élő videó befejeződött, eltűnik, és soha többet nem lesz elérhető.

Amennyiben az élő közvetítésed több száz vagy ezer ember vonz, akkor fennáll a lehetősége, hogy akár több száz vagy ezer dollárt is összegyűjts ezzel.

Videóleírások és hashtagek

A TikToknak sajátos hashtag rendszere van, melyeknek azonban bele kell férnie a videók alatt rendelkezésre álló 140 karakteres helyre. Tehát 140 karakterbe leszel kénytelen belezsúfolni nem csak a videó leírását, hanem minden hashtaget is. A videóleírások a videók tetején jelennek meg, és végig láthatók a lejátszás során, ahogy az Instagram Stories esetében is.

A rendszer jelenleg még nem támogatja a kattintható linkeket a videókban. Csakúgy, mint a videóleírások, a bio mérete is 140 karakter maximum. Itt lehet elhelyezni linket a weboldaladra, ugyanakkor az URL itt sem kattintható. Feltölthetsz profilfotót, de a korábbi nem mentődik el egy albumba, ahogy mondjuk a Facebookon.

tiktok

TikTok videó készítése: hogyan hozd létre az első videód?

Ha szeretnéd elkészíteni az első TikTok videód, de még nem tudod, hogy miként is állj neki, akkor lépésről-lépésre megmutatjuk.

Azt már említettük, hogy amikor megnyitod az appot, akkor két feedet látsz. Az egyik a „Neked”, ahol nem tudod, hogy milyen videókat fog mutatni neked a TikTok. A legtöbb felhasználó itt tölti a legtöbb időt (75%). És persze minél több időt tölt itt, annál személyre szabottabb lesz a feedje. A másik feed a „Követés”, ahol csak azoktól a szerzőktől látsz videókat, akiknek a csatornájára feliratkoztál. De lépjünk innen tovább, és lássuk, hogyan kezdj neki!

Vedd fel az első TikTok videód!

Egyszerű: az alsó ikonsor közepén látsz egy „+” jellel ellátott gombot, amire kattints rá.

A TikTok 2022 márciusától akár 10 perc hosszú videók elkészítését teszi lehetővé. Ha rákattintottál a + jelre, akkor a megjelenő felületen, a kijelző alján kiválaszthatod a kívánt hosszúságot. Érdemes először a rövidebb verzióval kísérletezni.

Itt számos funkciót találsz felsorolva a jobb oldalon. Felülről lefelé haladva:

  • az elsővel kamerát válthatsz – első vagy hátsó
  • a második a sebességet szabályozza – tehát, ha 3x-est állítasz be, akkor gyorsabban játssza le a felvételt, míg 0,3x-nél lassabban
  • alatta egy „Szépség” gomb kapott helyet, ami kisimultabbá teszi az arcodat, de néha furcsa az eredmény
  • ezután következnek a „Szűrők” – ezekkel jól el lehet játszogatni, és végül egyedi megjelenést kaphat a videód
  • utána található az időzítő, aminek működését talán nem kell elmagyarázni, illetve helyet kapott még a listában „széles” mód, vaku és stabilizálás is.

Effektusok használata

Érdekesebbé a kijelző alsó részén, a bal oldalon – a felvétel gomb mellett – található „Effektusok” használatával válik a videókészítés. Erre rákattintva beizzíthatod a kreativitásod és egészen egyedi alkotást hozhatsz létre.

Ha rákattintasz a gombra, akkor megjelenik egy tálca az effektekkel, melyek közül válogathatsz. Az egyik legnépszerűbb az úgynevezett green screen, amelynek segítségével lecserélheted a hátteret: beállíthatsz bármilyen képet magad mögé. Mivel nagyon sok effektus van, így nem fogjuk felsorolni mindegyiket, érdemes nézegetni őket.

Nem muszáj egyetlen effektet használni az egész videóban. Lehet ezeket változtatni, amire a 3 másodperces időzítő funkció ad lehetőséget.

Tehát, kiválasztasz egy effektet, majd rákattintasz az időzítésre, és a megjelenő piros vonalat mozgatva beállítod, hogy milyen hosszan szeretnéd látni az effektet. Ha ez megtörtént, akkor elindítod a visszaszámlálást, majd felveszed a videó első részét. Ezután módosíthatsz az effektuson, és megismétled az előbbieket a videó következő részének rögzítéséhez.

Hang kiválasztása

A következő fontos beállítás, a hang, mely akár a TikTok lényegének is tekinthető. Ha rákattintasz a kijelző felső részén, középen található Hangok feliratra, akkor hozzátehetsz zenei vagy videóklipet a videódhoz.

A megjelenő könyvtárban keresgélhetsz hangok után. A másik lehetőség, hogy a saját hangod rögzíted a videó felvétele során. Ehhez folyamatosan nyomva kell tartanod a nagy, piros gombot a felvétel alatt. Ha közzéteszed a videód, akkor viszont ez a felvett hang mások által felhasználhatóvá válik.

Hogyan adhatsz szöveget a TikTok-videódhoz? Hogyan szerkesztheted és hogyan időzítheted?

Amikor a videód visszanézed, adhatsz hozzá szöveget, matricákat, valamint effektusokat is (bár nem annyit, mint a felvétel során). Ez egy viszonylag egyszerű dolog: ugyanott tudod megtenni, ahol a hangot, az effekteket és a matricákat adod hozzá a videódhoz. Ha a „Szöveg” gombra kattintasz, akkor beírhatod a kívánt szöveget, ezt formázhatod, színezheted, majd ha lekészeled, utána a szöveget átméretezheted, elforgathatod, és áthelyezheted a kijelző bármely részére.

De lássuk ezt egy kicsit részletesebben!

  1. Érintsd meg a menüsorban a Szöveg ikont.
  2. Ezután írd be a kitalált szöveget, ami rá akarsz helyezni a videódra.
  3. Válassz neki színt, betűtípust (érintsd meg a betűtípus nevét).
  4. Válaszd ki a megfelelő elrendezést (jobb, bal, közép).
  5. A szövegnek különféle stílusokat adhatsz az A ikon kiválasztásával.
  6. Ezután készeld le a videót.
  7. Ezt követően állítsd be a szöveg elhelyezését: egyszerűen csak érintsd meg a szöveget, és csúsztasd a megfelelő helyre a kijelzőn.
  8. Újra készeld le, majd nyomd le a „Következő” gombot a videó feltöltéséhez.

Ezeket a lépéseket megismételve bármennyi szöveget hozzáadhatsz a videódhoz. Ugyanakkor szerkesztheted is a már elkészült szöveget, ha nem vagy elégedett vele:

  1. Ehhez érintsd csak meg a szöveget, amit ennek hatására egy szövegdoboz megjelenítésével fog kiemelni a TikTok. Megjelenik két lehetőség is, melyek közül a szerkesztést válaszd ki.
  2. Most újraírhatod a szöveged és ugyanúgy formázhatod, ahogy azt korábban már bemutattuk.
  3. Készeld le, ha megvagy vele.

Ami még érdekes lehet, az az időtartam beállítása a szövegekhez. Ezzel egy kicsit izgalmasabbá és kreatívabbá teszed a videód, hiszen meghatározhatod, hogy egy bizonyos szöveget mennyi ideig akarsz megjeleníteni. Ez azt jelenti, hogy egy adott szöveg egyszer csak megjelenik, illetve eltűnik a videó lejátszása során. Az időzítés beállításához kövesd az alábbi lépéseket:

  1. Válaszd ki érintéssel a szöveget, amit időzíteni akarsz.
  2. A megjelenő opciók közül most az időzítést válaszd.
  3. Ekkor megjelenik egy csúszka, amivel nagyjából beállíthatod, hogy milyen időpontok között legyen látható a szöveg a videód lejátszása során.
  4. A csúszka felett látsz egy lejátszás ikont, amit megérintve megnézheted, hogy is fog megjelenni a szöveged a videóban.
  5. Ha megvagy, akkor készeld le a jobb alsós sarokban található ikonra kattintva.

Ezt minden szövegeddel külön eljátszhatod, így különböző időpontokban, különböző szövegek bukkannak majd fel.

Hozd létre a posztod!

Az előbbi lépéssel be is fejezted a videód elkészítését. Ezután már csak a posztként való megjelenítése marad hátra. A jobb alsó sarokban lévő „Következő” gombra kattintva teheted ezt meg. Itt adhatod meg a videó alatt megjelenő szöveget az „Ismertesd a videódat” mezőben, vagy tehetsz hozzá hashtaget, nevezhetsz meg ismerősöket, illetve borítóképet. Erre 140 karakter áll a rendelkezésedre.

Arra figyelj a szöveg megadásánál, hogy utólag már nem szerkesztheted, tehát első nekifutásra kell jól megírni. A hashtageknél látod a hashtag népszerűségét is, de nem muszáj a legnagyobb nézőszámú hashtaget kiválasztani, inkább releváns közönséget célozz meg!

Ha ez megvan, akkor alatta beállíthatod a videód nyilvánosságát, azaz, hogy kik láthatják, majd azt is, hogy hozzá lehet-e szólni vagy sem, bekattintható a „Kollázs, duett és reakció engedélyezése”, illetve a „Mentés eszközre”. Végül pedig legalul találod a „Beküldés” nevű piros gombot, de még érdekes lehet, hogy közvetlenül felette láthatók más megosztás ikonok: Instagram, Facebook, stb. Ha például az Instagramra kattintasz, akkor átirányít a felületére, ahol a TikTokon elkészített videódat elhelyezheted. Később is megoszthatod egyébként az elkészült videót vagy a linkjét, csak kattints a három pont ikonra a jobb oldalon, majd a felugró menüből válaszd ki a link másolását vagy akár a megosztását. De nem csak közzétételre van lehetőség, hanem elmentheted a videód vázlatként is.

Ha közzétetted a videód, akkor ne feledkezz meg az analitika elemzéséről, melyről a következő fejezetben lesz szó.

Hogyan kapcsold be az analitikát a TikTokon? És hogyan használd?

Habár sokáig a TikTok semmilyen analitikai lehetőséget nem kínált, 2019 júliusától elérhetővé váltak a legfontosabb adatok. Ahhoz, hogy ezekhez hozzáférhess, úgynevezett „pro” fiókká kell alakítani a fiókod, ami nem olyan ijesztő, mint elsőre hangzik. Mutatjuk, hogy történik:

A beállításoknál találod a „Fiókom kezelése” linket, melyre kattintva eljutsz a jobb oldalon látható oldalhoz, ahol legalul találod a „Váltás Pro fiókra” lehetőséget. Erre rákattintva először egy kategóriát kell választani magadnak, majd meg kell adnod a telefonszámod, melyre kapsz egy négyjegyű kódot.

A kóddal be is állítod a pro fiókot, és visszajutsz a beállítások menühöz, ahol már látni fogod az újonnan megjelent analitika linket.

Erre rákattintva jutsz az analitikai irányítópulthoz. Adatok csak onnantól fognak belekerülni, hogy pro fiókra váltottál, azaz a korábbi tevékenységed eredményét még nem láthatod. Innentől viszont gyűlnek benne az adatok, és 7 nap múlva már elegendő lesz benne, hogy megmutassa azokat.

Az analitika oldalán alapvetően három dologba nyersz betekintést:

  • A profilod számaiba
  • A tartalmaid teljesítményére
  • És a követőiddel kapcsolatos adatokra

Az áttekintés résznél váltani tudsz 7 napos és 28 napos nézet között. Mivel itt a videómegtekintés, profilmegtekintés, követés folyamatát egyben látod, így képet kapsz arról, hogy milyen a konverziós arányod, azaz, hogy hány videómegtekintésből lesz követő. Ami arra mutat rá, hogy mennyire hatékonyak a videóid.

A tartalomról szóló adatoknál is egy rakás dolog kiderül: például, hogy melyik videód lett népszerű, hány megtekintése volt. Ugyanakkor minden egyes videó adatait külön is megnézheted, ehhez csak rá kell kattintanod a videókra. Láthatóvá válik:

  • A kedvelések száma
  • A kommentek száma
  • A megosztások száma
  • A lejátszási idő
  • A megtekintések száma
  • Az átlagos megtekintési idő
  • A forgalmi források típusai
  • És hogy honnan érkezett a közönség

A követők fülön pedig láthatod a követők számát, és hogy mekkora a növekedése a számnak, illetve azt is, hogy milyen neműek, és mely országból érkeztek a követők.

Frissítés, 2022.06.03.:

Miben különbözik a TikTok algoritmusa a többi közösségi médiáétól?

A legnagyobb különbség a TikTok és más platformok között az algoritmus. A TikTok úgynevezett tartalmi gráfra, míg a Facebook és más közösségi média platformok közösségi gráfra építenek. Amikor egy videó felkerül a platformra, akkor az egyszerre eljut a felhasználók egy kisebb csoportjához. Ők olyan felhasználók, akik nem feltétlenül követik az alkotót, lehetnek bárkik, akik éppen pörgetik a TikTokot, és az algoritmus úgy ítéli meg, hogy számukra érdekes lehet a közzétett videó.

Ezután a TikTok elkezdi begyűjteni az adatokat arról, hogy a felhasználóknak ez a kis csoportja miként reagál a közzétett tartalomra. Amennyiben a videó elér egy bizonyos aktivitási szintet, akkor újra megjeleníti a „Neked” oldalon, csak most már egy nagyobb közönség számára. Ők továbbra is olyan személyek, akik nem feltétlenül követői a videó készítőjének. Ezért is beszélünk tartalmi alapú hozzáállásról a TikTok esetében. Bárkinek megmutatja az új videót a rendszer, akiről úgy gondolja, hogy tetszhet neki.

A TikTok algoritmusát úgy tervezték, hogy az embereket a lehető legtovább a platformon tartsa, és a lehető legtöbb tartalmat mutassák meg nekik. És egészen addig, amíg a tartalom eléri az elvárt aktivitási szintet – mindig valamivel nagyobb közönség esetén – a folyamat újra és újra ismétlődik, mindig egy nagyobb közönségcsoportot elérve. Majd eljön az a pont, amikor egy valós személy értékeli a tartalmat a viralitása szempontjából, így aztán több 10 millió emberhez is eljuthat végül.

Milyen videókat szeret a TikTok algoritmusa?

Az, hogy milyen sikeresek lesznek a videóid a TikTokon, attól is függ, hogy mennyire veszed figyelembe az algoritmusának a működését. Alapvetően – mint minden más közösségi média esetében – arról van szó, hogy minél több pozitív jelzést kap valamely videód, annál több emberhez fog eljutni. Melyek ezek a pozitív jelzések?

Az egyik a loopok száma, vagyis, hogy az emberek hányszor nézik meg a videót. Ezt egyébként látod az analitikában, melyet az előző fejezetben már bemutattunk. A lényeg, hogy ha egy videód mondjuk 8 másodperces, de az átlagos megtekintési ideje 11 másodperc, akkor ebből látszik, hogy voltak, akik többször is megnézték az automatikusan ismétlődő videót. Ez pedig jelzést küld az algoritmus számára.

Természetesen az is számít, hogy egyáltalán végignézték-e a videót: tehát, ha az emberek még azt megelőzően a következő videóra lépnek, hogy végignéznék a Tiédet, akkor az nem egy pozitív jelzés az algoritmusnak.

Emellett az olyan tényezők is számítanak, mint a megosztás, a hozzászólás, a kedvelések.

Mindezek figyelembevételével tehát alapvetően olyan videókat kell készítened, melyek arra ösztönzik az embereket, hogy végignézzék őket. Ezért is látsz nagyon sok olyan videót a TikTokon, melyek valamilyen megfejtéssel, meglepetéssel végződnek. Ehhez persze kell a csali a videó elején, ami lehet akár egy olyan egyszerű szöveg is, mint a „nem fogjátok elhinni, mi történt ma velem az iskolában…”, de érdemes valami eredetibbre törekedni.

A másik része a kedvelések, hozzászólások és megosztások száma, ami történhet úgy is, hogy mindig megkéred erre a videód nézőit, bár ez nem a legötletesebb megoldás. Kérdezz inkább tőlük, vedd rá őket, hogy megosszák a véleményüket. Ha sikerül egy stabil közönséget építened, akkor nagyobb eséllyel és természetes módon érkezik az aktivitás is.

Még egy dolog, ami a videók népszerűségénél számít, hogy milyen trendi hangot használsz fel hozzá. Ehhez nézned kell a neked ajánlott videókat, majd a bal alsó sarokban rákattintani a zenére, így láthatod, hogy már hányan használták, mennyire népszerű, illetve elmentheted magadnak a kedvenceid közé. Ha van egy jó listád, akkor érdemes ebből dolgozni a következő videódnál.

Frissítés, 2022.06.14.:

Milyen legyen egy TikTok videó a TikTok szerint?

Jó TikTok videót akarsz készíteni? Akkor a legjobb, ha magának a TikToknak fogadod meg a tanácsait.

Teljes kijelzős videókat készíts! A TikTok azt javasolja, hogy 9:16-os oldalaránnyal készítsd el a videóidat. Korábban pedig azt is jelezte már, hogy a függőleges tájolású videók teljesítenek a legjobban a felületen.

Mondj el egy rövid történetet! A TikTok azt ajánlja, hogy 21-24 másodperces videókat készíts, és soha ne tegyél közzé 10 másodpercnél rövidebbet. Egy másik, korábbi tippjük: használj feliratokat. Ezek kontextusba tudják helyezni a videóid.

Nagy felbontást használj! A minimum legyen a 720p.

Az audiósáv fontos. A TikTok szerint ez lehet bármilyen audió. Azonban minél relevánsabb, annál jobb.

A tanácsokkal azonban önmagában nem sokra mész. Mint a TikTok mondja: miközben számtalan módon készíthetsz jó TikTok videókat, érdemes megtalálnod a céged egyedi hangját és az irányt, mert az megkülönböztet a többiektől. A tippek és a trükkök csak olyan szabályok, melyek segíthetnek eljutni oda.

A TikToknak egyébként létezik egy úgynevezett Creative Sandbox eszköze, mely további eszközöket ad a cégeknek és az alkotóknak elindulni a rögös úton.

Mikor posztolj a TikTokon?

Miközben az Instagram esetében a vizsgálatok sora áll rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy mikor érdemes posztolni rajta, a TikToknál más a helyzet. Az Influencer Marketing Hub készített 2022 januárjában 100 ezer videó elemzése alapján egy aktivitási elemzést. Ők azt állapították meg, hogy a legjobb időszak a posztolásra a

  • kedd, délelőtt 9 óra
  • csütörtök, déli 12 óra
  • és pénteken hajnali 5 óra

Ezek a legjobb időpontok, de azért találtak más optimálisnak tűnő időszakokat is, melyet egy táblázatban foglaltak össze:

Forrás: https://influencermarketinghub.com/

Hogy ezek minden közönségre, mondjuk a magyarokra is érvényesek lennének, az azért kétséges, ugyanakkor néhány következtetést talán le lehet vonni az adatokból:

  • a felhasználók többször is megnyitják a TikTokot a nap során (amit más statisztikák is megerősítenek)
  • a hét első napjaiban a nap eleji időpontok tűnnek erősebbnek
  • a hét második felében már megjelennek a délutáni, esti időpontok.

Mindezek mellett ezekből a számokból arra is következtetnek, hogy mikor nem érdemes posztolni a TikTokon. Úgy látják, hogy rossz időpont:

  • általában a délután 5-6 óra és az este 9 óra
  • legtöbbször a dél körüli időpont sem alkalmas
  • de keddenként a reggeli időpontokon kívül egyáltalán nem érdemes posztolni.

Ezek a számok persze nem feltétlenül érvényesek rád is, így érdemes magadnak megtalálni a legjobb időpontokat, nem csak találomra posztolgatni. Hogyan?

  • Hozd létre a personád a tiktokos célközönségedből, gondold át, hogy mikor aktívak, mikor pihennek, mikor fáradtak, stb. Ha a tipikus fiatal, iskolás célközönséget keresed a TikTokon, akkor például az iskola utáni időszakban számíthatsz a jelenlétükre.
  • Figyeld az analitikát! Ha pro-fiókra váltottál, akkor látod az elemzéseket is, melyekből kiindulhatsz az optimális időpont meghatározásakor.
  • Nézd meg az analitikát desktopon is, mivel jobban kézre állhat az elemzéshez, mint a mobilod kis kijelzőjén vizsgálgatni a számokat.
  • Próbáld levonni a helyes következtetéseket! Ha például azt látod, hogy a követőid este 6-kor a legaktívabbak, az nem azt jelenti, hogy ekkor kell posztolnod. Lehet, hogy pár órával előtte érdemes kirakni a videót, hogy a csúcsidőszakra már szerezzen néhány kedvelést.
  • Érdemes lehet a többi közösségi média csatornád esetén is megvizsgálni az adott célközönségre vonatkozó időpontokat, és ezekhez igazodni a TikToknál is.
  • Végül pedig nézd meg, hogy a konkurencia mikor posztol.

Mi az a shadowbanning a TikTokon? És mit tehetsz ellene?

A TikTokon a shadowban (árnyéktiltás) azt jelenti, hogy vagy kitilt a rendszer a platformról vagy csökkenti a láthatóságod, miközben erről téged nem tájékoztat. Eredményeként a videóid nem jelennek meg a „Neked” oldalon olyan gyakran, mint korábban. Ez ahhoz hasonlít, mint amikor rádirányítják a reflektort a színpadon, de aztán egyszer csak elveszik rólad minden figyelmeztetés nélkül, mert valami rosszat mondtál.

A shadowban sok felhasználó számára fel sem tűnik, legfeljebb annyit látnak, hogy csökken a közönség és az aktivitás a posztoknál. Ugyanakkor azt gondolhatja, hogy természetes módon veszít közönséget, vagy egyszerűen nem jók a videói.

Mi lehet az oka?

A TikTok egyelőre nem adott hivatalos magyarázatot a shadowbanningra. A legvalószínűbb azonban az, hogy a tiltott felhasználók valamiképpen megsértik a közösségi irányelveket. Ezek közé tartozik a meztelenség, a kábítószerek, a gyűlöletbeszéd, a hamis hírek terjesztése, szerzői jog megsértése, stb. Habár sokan igazságosabbnak tartanának egy előzetes figyelmeztetést, mégis működni látszik a TikTok megoldása.

Fontos tisztában lenni azzal is, hogy a tiltás nem örökre szól, hanem gyakran csak két hetes időtartamra, vagy néha még ennyi időre sem.

Mit tehetsz a tiltás ellen?

Legelőször is érdemes megpróbálni a legutóbbi videóid törlését, hátha ezek közül valamelyik az oka a tiltásnak. Ha nem jön be, akkor érdemes lehet törölni és újratelepíteni az applikációt is, majd újra feltenni a videót, és megnézni, hogy változik-e az aktivitás.

Érdemes lehet pro-fiókra váltani, mert lehet, hogy nem is vagy tiltva, de hogy érdemes világosan látni a számokat, amihez pedig szükséged van az analitikára. Az adatokból pedig kiderül, hogyan változott az egyes videódnál a közönség aktivitása az utóbbi időben.

És persze ne tegyél ki olyan videókat, melyek szembe mehetnek a TikTok irányelveivel, hiszen ezek révén csak meghosszabbítod a tiltásodat, vagy akár azt is elérheted, hogy véglegesen leállítsa a TikTok a fiókodat.

Ezen túl pedig arra is érdemes figyelned, hogy rövid idő alatt ne szerezz túlságosan sok követőt, mert ez azt jelezheti a rendszernek, hogy valamilyen tiltott technikát használsz a követőszámod bővítéséhez. Ez pedig szintén shadowbanhez vezethet.

A fiók végleges letiltása

Az előbbiekben már említettük, hogy ha rendszeresen megsérted az irányelveket, akkor ennek eredményeként megszüntetheti a fiókod a TikTok. Ilyenkor persze az alkalmazás küld neked egy figyelmeztetést, hogy letiltotta a fiókod, valamint elmagyarázza azt is, hogy mi az oka ennek.

Korábban a TikTok komoly bírságot fizetett azért, mert megsértette a gyerekek adatvédelemmel kapcsolatos jogait, ezért azokat a fiókokat, melyek problémát okozhatnak ilyen szempontból, letiltja. Erre akkor kerülhet sor, ha gond van a felhasználó életkorával, vagy az életkort nem tudja ellenőrizni a TikTok.

Ilyenkor nincs túl sok esély arra, hogy helyreállítsd a fiókod, ugyanakkor érdemes lehet felvenni a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal, és igazolni az életkorodat valamilyen dokumentummal, ha szükséges.

Néhány marketing-tanács, ha már van egy céges TikTok-fiókod

A nagy márkák mára kezdik megtalálni a helyüket a TikTokon is, így kihasználják a benne rejlő marketing-lehetőségeket. Ha már neked is van egy céges fiókod, akkor az alábbi tanácsok figyelembe vételével Te is a platformhoz és a közönségéhez passzoló videókat hozhatsz létre.

Figyelj a trendekre!

A TikTok algoritmusa a tartalmakat azok népszerűsége és megtekintési száma alapján rangsorolja. A felkapott videók pedig általában egy éppen futó trendbe illeszkednek. Ha ezekbe be tudsz szállni, akkor új közönséget szerezhetsz a márkádnak.

Találd meg az egyensúlyt a szórakoztatás és a promóció között!

A TikTok egy tökéletes felület a szórakoztatásra, ugyanakkor mivel a cégeddel vagy jelen rajta, így a szórakoztatásnak nem sok értelme van a termékeid népszerűsítése nélkül. A közönség persze nem szereti a promóciót, így ugorják az ilyen videókat. Fontos tehát, hogy először mindig informálj és szórakoztass, és ha már van egy elkötelezett közönséged, akkor készíts promóciós posztokat. Ezek lehetnek oktatóanyagok a termékedről, a termékedet használó emberek bemutatása, esetleg különleges ajánlatok.

Álló módban vedd fel a videóidat!

A Tiktok-felhasználók az álló módban felvett videókat szeretik, hiszen az kitölti a mobiljuk kijelzőjét. A 9:16-os oldalarány mutat a legjobban a platformon.

Készíts változatos videókat!

Ahelyett, hogy minden videódhoz ugyanazt a hátteret használnád, próbálj változtatni a helyszínen, a nézőponton, a kameraálláson. Így sokkal változatosabb videókat készíthetsz, melyek ezáltal jobban lekötik a nézőket, és maradandóbbá válnak az üzeneteid.

Használj CTA-t!

A call to action használatával kapcsolatot alakíthatsz ki a nézővel, és megmutatod neki, hogy merre tegye meg a következő lépést, miután megnézte a videódat. Az Ad Managerben kattintható CTA-k is elérhetők. A márkád céljától függően ezeknek változtatható a szövegük. Egy kattintható gomb révén interaktívabbá válik az élmény a felhasználók számára.

Figyelj az időtartamra!

Ha túl rövid videókat készítesz, akkor nem biztos, hogy világos lesz az üzeneted. Ha viszont túl hosszúak, akkor a nézők elveszíthetik az érdeklődésüket, és még az előtt továbblépnek, hogy megmutatnád nekik a legfontosabb információkat. A TikTok adatai szerint a 21 és 34 másodperc közötti videók a legjobbak, ha promócióról van szó.

Eredeti tartalmat tegyél közzé!

Ha az a célod, hogy ismertebbé tegyed a márkád, akkor fontos, hogy releváns és eredeti videókat készíts. Ha már elkezded készíteni a videókat, akkor látnod kell, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Indulásnál ezért érdemes több videót közzétenni, mert így előbb fogod látni, hogy mire nyitott a közönséged.

Legyen humorérzéked!

A legjobban azzal ragadhatod meg a tiktokos felhasználókat, ha humor révén kapcsolódsz hozzájuk. Az emberek ezen a platformon alapvetően a szórakozási lehetőséget keresik. Persze az némi időbe telik, hogy pontosan érezd, ki a célközönséged, és milyen tartalmak működnek náluk, de a vicces videókkal nagyon nem nyúlhatsz mellé.

Keress egy szakértőt!

A TikTok is olyan platform, amit tanulni kell. Ha még nem tudod használni, akkor egyszerűbb, ha szakértőhöz fordulsz, aki releváns videókat készít számodra, szórakoztatja a közönséged. Az alkotók mellett sokat segíthetnek a marketingben az influencerek is, akiknek már megvan a követőtáboruk. Ők olyan hiteles tartalmakat készítenek, melyek passzolnak a közönségükhöz. Így a termékeid hatékonyan bemutathatod nekik.

Hogyan hirdess a TikTokon?

Miután a TikTok is egyre nagyobbra nő, talán érdemes elgondolkodnod azon, hogy a felületén hirdess. A lehetőség már 2019 eleje óta adott, ekkor indította a hirdetéseket béta verzióban a cég.

Miben különbözik a tiktokos hirdetés?

Ahogy a TikTok algoritmusában, úgy a hirdetésnél is vannak különbségek a többi közösségi médiához képest. A dolog ott kezdődik, hogy az alkotók fizetnek azért, hogy a hirdetésüket többen lássák. Ugyanakkor az elköteleződés mértéke meghatározza a hirdetés hatékonyságát. Azok a hirdetések, melyeket a felhasználók nem néznek végig – vagy ami még rosszabb: bezárják az appot – nem fognak jól teljesíteni. A leadenkénti vagy kattintásonkénti költség ilyen esetekben rendkívül magasra kúszik, miközben nagyon kevés konverziót ér el.

Ugyanakkor a hirdetés teljesítményét az is meghatározza, hogy milyen volt korábban a fiókot kreatív teljesítménye. Vagyis: milyen jól teljesítettek a videóid a múltban, illetve mennyire jól teljesítenek a meglévő hirdetéscsoportjaidban lévő videók. Emellett persze olyan tényezők is számítanak, mint a verseny, a felhasználói jellemzők és a közönségcélzás.

Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy az eltelt pár év ellenére, a TikTok algoritmusa még gyerekcipőben jár. Nem gyűjtött még be annyi adatot, mint mondjuk a Facebook. Emiatt pedig kicsit hosszabbra nyúlik a tanulási szakasz, melyben meghatározza, hogy a megfelelő emberekhez jusson el a hirdetés. Ez a tanulási szakasz egyébként hasonló, mint a Facebooknál: 50 konverziós eseményre van szükség 7 nap alatt. Ha ez megtörtént, akkor után lehet optimalizálni a hirdetéseket.

Két kérdést azonban tegyél fel magadnak, mielőtt belevágnál!

Megtalálható a célközönséged a TikTokon?

Ha a fiatal korosztály a célközönséged, akkor megérheti számodra a hirdetés a TikTokon. A közösségi oldal felhasználóinak 66 százaléka 30 évesnél fiatalabb (41 százaléka a 16-24 éves korosztályból kerül ki), így akinek ügyfelei az ennél idősebb korosztályból kerülnek ki, inkább felejtsék el a platformot.

Kérdés persze, hogy ez a jövőben miként változik, hiszen a Facebook és az Instagram példáján is láttuk, hogy hogyan özönlik el a kezdetben fiatalok által használt felületet az idősebb generációk. Így talán már most érdemes megismerkedni a lehetőségekkel, hogy mire beérik neked is, tudd használni.

Van rá pénzed?

Miközben a Nike, a Disney vagy az Apple Music már lendületesen használják a TikTok-hirdetéseket, lehet, hogy a kisebb cégeknek nem éri meg igazán. Mivel a platform egyelőre új, ezért meglehetősen magasak a hirdetés költségei. Egyrészt minimum napi 20 dollárral lehet beszállni (a fejezet írásának időpontjában) hirdetéscsoport-szinen, illetve a kampány-költésnek legalább 50 dollárnak kell lennie naponta. A Social Media Examiner szerint egy nagyobb kampány költsége akár a 300 ezer dollárt is elérheti.

TikTok kampányköltés beállítása

Hogyan kezdj neki?

Ha mégis belevágnál az első kampányodba, akkor TikTok Ads oldalán tudsz elindulni, a „Create an Ad” gomb lenyomásával. Ekkor egy űrlap jelenik majd meg, ahol beállíthatod a fiókoddal kapcsolatos részleteket. Ezután a cég egy képviselője felveszi veled a kapcsolatot, hogy beállítsa a fiókot, ami általában 48 órán belül megtörténik. Ezután már viszonylag simán megy a hirdetések beállítása.

Az irányítópulton a „Campaign” linkre kattints, majd a megjelenő „Create” gombra. Ezután válaszd ki a kampány célját: forgalom, konverzió, alkalmazástelepítés.

A költségkeretnél választhatsz napi költségkeret és teljes költségkeret között, de mint már korábban is említettük: ennek minimális összege 500 dollár jelenleg.

Ezután létrehozhatod a hirdetéscsoportokat, valamint kiválaszthatod az elhelyezést és a célzást, majd megadhatod a további részleteket. 20 kulcsszót állíthatsz be, amivel leírhatod a weboldalad vagy az alkalmazásod, melyet arra használnak, hogy a terméked a megfelelő célközönséggel kapcsolják össze.

A következő körben aztán beállíthatod a költségeket: napi szinten 20 dollár a minimális költés (korábban több volt, így láthatóan változnak a számok). Illetve ugyanitt az időzítéseket is megadhatod. Végül pedig eljutsz oda, hogy meghatározd a célt: konverzió, kattintások, megtekintés. Ezen kívül a TikTok használ egy Smart Optimization nevű megoldást is, ami azt jelenti, hogy folyamatosan változtatja az ajánlatodat a legtöbb konverzió érdekében.

Ezután következik a hirdetés elkészítése, melyhez segítségül rendelkezésre áll a TikTok Video Creation Kit, ami template-eket kínál a meglévő anyagaid felhasználásához, illetve ingyenes háttérzenét is ad. Három hirdetéstípus érhető el jelenleg: brand takeover (mely egyből megjelenik a felhasználó számára, ahogy belép a TikTokra), a feed hirdetés és a hashtag kihívás.

Elindult a TikTok for Business

A TikTok 2020 júniusának végén jelentette be egy új portál indulását, mely a hirdetéskezelést könnyíti meg (a fejezet írásának időpontjában még nem érhető el globálisan). Ez a TikTok for Business, és a korábbi hirdetési oldalt is erre irányították át. Ez a lépés azt mutatja, hogy a fiatal közösségi média egyre komolyabban veszi a hirdetési bevételeket.

A TikTok for Business célja ugyanis az, hogy megkönnyítse a cégek számára a hirdetést, ami eddig – lássuk be – egy kicsit nehézkes volt. Nagy elszántság, és persze pénz, kellett ahhoz, hogy valaki belevágjon. Mint arról az előző fejezetben is olvashattál, korábban nem volt önkiszolgáló platform, fel kellett venni a kapcsolatot a cég valamely képviselőjével.

A benne elérhető funkciók persze már korábban is léteztek, de sok cég számára egyáltalán nem volt világos, hogy milyen célzások és kreatív-típusok használhatók. A TikTok for Business megoldja ezt a problémát azzal, hogy egy dedikált portált kínál a hirdetésekhez, ahol elérhető minden beállítás.

Milyen típusú hirdetések érhetők el a TikTok for Businessben?

  • TopView
  • Brand Takeovers
  • In-Feed Video
  • Hashtag-kihívás
  • Márkázott effektek

Lássuk ezeket egy kicsit részletesebben!

TopView Ads

Ezek azok a hirdetések, melyek közvetlenül azt követően kerülnek a felhasználó elé, hogy megnyitotta a TikTokot. Tehát még azt megelőzően, hogy egyáltalán bármilyen tartalmat megtekintett volna a felületen. A TopView Ads automatikusan induló, teljes kijelzős videó, hanggal. Hossza akár 60 másodperc is lehet, de 3 másodperc után átugorható.

Brand Takeovers

Ez a megoldás hasonló az előbbihez, csak rövidebb időtartamban jelenik meg. A hirdetés teljes kijelzős, és lehet egy statikus kép vagy videó. A statikus hirdetés három másodpercre jelenik meg jpg fájlként, míg a videó 5 másodpercig tart.

In-Feed Videó

Ez egy olyan teljes kijelzős hirdetés, mely a neked szóló részben jelenik meg. Akár 60 másodperc hosszú is lehet a videó, de alapvetően úgy működik, mint egy normál TikTok poszt, vagyis a felhasználók megoszthatják, követhetik, hozzászólhatnak, használhatják a zenéjét, stb.

Márkázott hashtag-kihívás

A felhasználók videókat készíthetnek a kihívásra válaszul, melyben szerepel a meghatározott hashtag, és mindegyik megjelenik a feedben. Amikor egy felhasználó rákeres a hashtagre, akkor minden videót látni fog, ami megkapta az adott hashtaget. Ez a hirdetés 3 vagy 6 napig futhat, és olyan további lehetőségek is vannak benne, mint a Hashtag Plus, amelynél már a vásárlási funkció is megjelenik.

Márkázott effektek

Ez egy olyan, új hirdetési forma, mely a TikTok for Business-szel együtt jelent meg. Lényege, hogy a márkák létrehozhatnak speciális márkázott effekteket, szűrőket és matricákat.

Frissítés, 2022.06.24.:

Hogyan szerezheted meg az „ellenőrzött” jelölést a TikTokon?

Sok TikTok-felhasználónál találkozhatsz a neve mellett a kék körben lévő fehér pipával, mely az „ellenőrzött” állapotot jelzi. Ezt sokan akarják megszerezni, hiszen javítja a hitelességet, de nem olyan egyszerű. Elsősorban azért, mert nincs egy átlátható folyamata, és a platform egyelőre nem is árulta el, hogy ki kaphatja meg a jelölést.

Ráadásul nem is lehet kérelmezni az ellenőrzést, ahogy az mondjuk a Facebooknál történik (habár utóbbi sem árulja el a visszautasítás okát, ha nem fogadnak el egy kérelmet). Az, hogy valaki ellenőrzött felhasználó lesz-e, teljes mértékben az adminok megítélésén múlik a TikTokon. Ezért leginkább csak találgatni lehet a megfigyelések alapján, hogy miként működik a rendszer. Íme, néhány tipp, ami szükséges lehet az ellenőrzött jelzéshez:

  • A követők számának napi szintű növekedése, komoly aktivitásuk (elköteleződésük) mellett
  • Folyamatosan növekvő videó-megtekintési idő
  • Kevés kamu-követő (erre többek között a követők aktivitásából is következtetni lehet)
  • Rendszeresen virális videók készítése
  • Influencerség a célközönséged körében
  • Médiavisszhang: ha rendszeresen megjelensz a médiában az ismertséged miatt, akkor jó esélyed van az ellenőrzött jelre
  • Ellenőrzöttség más közösségi média platformokon

Mint látható, ezeknek a kritériumoknak főleg a hírességek és a közösségi médiás influencerek felelnek meg, így a többiek nincsenek könnyű helyzetben. De vajon hol kezdődik az, hogy valaki híresség vagy influncer legyen a TikTok szemében? Egyszerű lenne a helyzet, ha lenne erre egy pontos követőszám vagy bármilyen paraméter, de nincs. Mindenesetre azt lehet látni, hogy valahol 50 ezer követő környékén jelennek meg az ellenőrzött jelzések a felhasználói profiloknál.

Frissítés, 2022.12.21.:

Hogyan érd el, hogy könnyebben megtaláljanak a TikTokon?

Korábban már jeleztük egy másik bejegyzésünkben, hogy a Z-generáció jelentős részben a TikTokon keres, ha valamiről információt szeretne kapni, nem pedig a hagyományos keresőkben. Mint a Google adataiból kiderül, 40 százalékuk használja keresőként elsősorban a TikTokot. Ezért fontos, hogy ha jelen vagy a TikTokon, akkor könnyen megtalálható legyél. De mi kell ehhez?

Elsősorban az, hogy ha egy keresés történik a TikTokon, akkor az elsők között jelenj meg. Tehát, ha valaki egy kulcsszót vagy egy hashtaget használva keres, akkor a Te videód bukkanjon fel az első találatok között. Ez ugyanis nagyobb esélyt jelent a kattintásra.

A TikTok folyamatosan új funkciókat tesztel annak érdekében, hogy javítsa a videók felfedezhetőségét a platformon. Nemrég a videó-leírás méretét növelték a korábbi 300 karakterről 2200 karakterre: ez 730 százalékkal több szöveg elhelyezésének lehetőségét jelenti. Ennek célja az, hogy a videók kereshető részét növeljék, hiszen a keresés szöveg alapú. A TikTok algoritmusa többek között a szöveges információkat gyűjti össze, hogy meghatározza, miről szól egy videós poszt, és ki találhatja érdekesnek.

Emellett persze az algoritmus számos más tényezőt is figyelembe vesz, ilyen például, hogy kiket követ egy adott fiók, kikkel lépett kapcsolatba, hol található az eszköz, mely a platformot használja, milyen nyelven, és még számos más rangsorolási jelzést, mint az audiósáv vagy a hashtagek.

Azonban a három legfontosabb rangsorolási jelzés a következő:

  1. Videó-információk – ide tartoznak a videóhoz tartozó szövegben megjelenő kulcsszavak, a hangok, a hashtagek, az effektek, a tartalom, mint például a videó feliratozása.
  2. Felhasználói interakciók – az interakciók és megtekintések fontos rangsorolási jelzések, mivel azt mutatják meg az algoritmusnak, hogy mit akar nézni a felhasználó. A nagyobb aktivitást elérő posztok nagyobb közönséghez jutnak el. Ide tartoznak a kedvelések, a hozzászólások, a megosztások, a befejezett és ismételt videó-megtekintések, a fiók-követések.
  3. Eszköz-beállítások – a fizikai hely, a nyelvi preferencia, eszköz típusa.

Mindezek alapján akkor hogyan is javíthatod a videóid és a fiókod megtalálhatóságát? A legfontosabb, hogy a videóidhoz kapcsolódjanak releváns kulcsszavak. Érdemes kiindulni abból, hogy kategorizálod témák alapján a tartalmakat. Tehát gyűjts össze 5-10 téma-kategóriát (niche-t), melybe beletartoznak a tartalmaid. Legyen köztük 3-5 általánosabb és 3-5 konkrétabb kulcsszó.

Tehát, például egy szépségápolási terméket forgalmazó cég olyan általános kulcsszavakat használhat, mint a szépség tippek, szépségápolási termékek, szépségápolási trükkök, stb. Egy szűkebb kulcsszó lehet például a száraz bőr ápolása vagy az alapozó használata, stb.

A kulcsszókutatásban segít, ha végzel az adott kifejezésre egy próbakeresést vagy használod a Discovery Toolt (igaz ez egyelőre magyar trendeket külön nem mutat). Emellett pedig érdemes megnézni, hogy más tartalomkészítők milyen kulcsszavakat, hashtageket használnak.

Ha már hashtagekről van szó, akkor érdemes arra figyelni, hogy a random összedobált hashtagekkel nem sokra mész: nem fogják javítani az aktivitást és inkább spamelésnek tűnnek. Ugyanakkor a releváns hashtagek (amikor úgy gondolsz rájuk, mint kulcsszavakra), melyek világossá teszik a videód témáját, segítenek az algoritmusnak megérteni a videó tartalmát. Ha valamilyen kihíváshoz vagy trendhez kapcsolódik a videód, akkor viszont mindenképpen használnod kell a vonatkozó hashtaget.

Néhány app és weboldal, ami segíthet a TikTok használatában

Video downloader

Ha le akarod menteni valamelyik TikTok videót a tárhelyedre, például azért, hogy készíts egy válaszvideót vagy a saját klipedbe befűzd, akkor a Video Downloader for Social Media by Avalon Inc. nevű androidos appal ezt megteheted.

Az alkalmazás a TikTok vízjelet is leszedi a videóról, így még egyszerűbb a videók használata. Egyszerűen csak másold ki a linket, és az app elvégzi a többit. Azt is megteheted, hogy csak a hangot töltöd le a videóból.

TikTok Video Downloader

Aki nem androidos mobilt használ, az egy weblapú letöltőprogramot vehet használatba hasonló célból. Ez azonban nem tünteti el a vízjelet a videókból.

Ezen kívül még a TikTok Lite app is használható arra, hogy letölts videókat a TikTokról.

TikTok Lite

Ha csak arra használod a TikTokot, hogy videókat nézzél meg rajta, de Te nem készítesz videókat, akkor felesleges a TikTok appot használnod, mert egy csomó olyan funkciót kapsz, amire nincs szükséged, és csak meríti a mobilodat. Ehelyett praktikusabb a hivatalos TikTok Lite app használata.

Ennek ugyanaz az előnye, mint bármely „lite” appnak: kisebb a mérete, kevesebb adatot használ, nem meríti olyan gyorsan a telefonod. Ráadásul még a videókat is le tudod vele tölteni. A gond csak az, hogy nem biztos, hogy magát az appot le tudod tölteni a „kompatibilitási” problémák miatt. Mindenesetre ilyen lehetőség is van.

Vizmato

A Vizmato egy videószerkesztő alkalmazás, kifejezetten a TikTok videók számára. Habár az ingyenes verzió is sok lehetőséget tartalmaz, fizetős alkalmazásról van szó. Ez mindent tartalmaz, amire szükséged lehet a videókészítéshez:

  • videók vágása, összefűzése
  • fotókból videók készítése, háttérzenével
  • hangeffektek
  • videófelvétel, plusz zene és szűrők
  • bármely videóhoz adhatók szűrők és effektek.

Az ingyenes verzióban a fenti lehetőségekkel kapcsolatban korlátozásokba futhatsz bele, illetve időkorlátosok a videók. Ráadásul vízjelet is tesz a videókra, bár csak a végére, amit levághatsz a hivatalos TikTok app segítségével a közzététel előtt.

Hashtag for TikTok

A TikTokon is fontos a hashtagek használata, ha növelni akarod a követőid számát. A hashtagek megtalálásában segít a Hashtag for TikTok weboldal. Ha a keresőjébe beírsz egy szót, akkor keres még egy pár kapcsolódó hashtaget. Ezeket egyetlen kattintással kimásolhatod, és beillesztheted a videódhoz vagy az első hozzászólásba.

Azt ugyanakkor nem lehet tudni, hogy mi alapján fogalmazza meg az ajánlásait az oldal.

Frissítés, 2022.10.24.:

Néhány gyakori hiba, melyeket a marketingesek elkövetnek a TikTokon

Ha még új vagy a TikTokon, akkor lehet, hogy elkövetsz néhány olyan hibát, amit nem kellene.

Nem kapcsolódsz a trendekhez?

A TikTok a trendekről szól, felkapott hangokról és kihívásokról. A felhasználók alapvetően azért szeretik, mert kevésbé „jól fésült”, mint az Instagram. Ugyanakkor az egész arról szól, hogy a felkapott effekteket használod, a népszerű hangsávokat és zenéket, valamint részt veszel a kihívásokban. Ami persze nem biztos, hogy passzol a márkádhoz, vagy jót tenne a hitelességednek. Ez viszont felveti azt a kérdést, hogy megfelelő platform-e számodra a TikTok?

Nem nézed a TikTok videókat?

Ahhoz, hogy pontosan értsd a TikTokot, ismerned kell. Ez persze minden közösségi média platformra igaz, de talán a TikTokra fokozottan, mivel ez a legújabb és elég eredeti a formája. Ha már érzed, hogyan is működik, mi hozza a sikert, akkor érdemes elkezdeni a saját tartalmakkal foglalkozni, mert látod, hogy mivel érdemes próbálkozni, kísérletezni.

Nem vagy elég gyors?

Nincs annál unalmasabb, mint amikor elkezdesz nézni egy videót a TikTokon, ahol várod a poént, de nem akar megérkezni. A platformon csak néhány másodperced van ara, hogy megragadd a néző figyelmét, és ne folytassa a görgetést. Ezért egyből kezdj el beszélni a videón, az első másodpercekben történjen valami. És persze, ahogy már mondtuk, használj valami felkapott hangot, mert ilyenkor nem kell annyira keményen megdolgoznod a nézők figyelméért. Tudják, hogy mire számíthatnak, és kíváncsiak rá, hogy Te mit tudsz kihozni belőle.

Fekvő videókat használsz?

Hasonlóan az Instagramhoz, a TikTok is egy függőleges tájolású app. A videóid legyenek 1080×1920 pixelesek. Ha fekvő tájolást használsz a videóidnál, akkor csökken a méretük és vastag, fekete sávokat kapnak, ami nem néz ki túl jól. Ez rontja a minőséget a felhasználók szemében is.

Nem foglalkozol a hozzászólásokkal?

A közösségi média alapvetően a közösségről szól. A TikTok sem különbözik. Jelenleg a kommentszekció az egyetlen olyan rész, ahol a közönséged kapcsolatba kerülhet veled. Itt tehetnek fel kérdéseket, megoszthatják a gondolataikat a videókról. Használd ki ezt a lehetőséget a kapcsolatra, kezdj beszélgetéseket, bátorítsd a hozzászólókat.

Üzleti fiókot használsz?

Ez egy furcsa dolog, mert bármely közösségi oldalt nézed, érdemes üzleti fiókot használni. TikTokon nem feltétlenül, különösen a kis cégek esetében. Az egyik oka, hogy nem fogsz így hozzáférni a népszerű videókhoz és hangokhoz, nem tudod ezeket használni, ami fontos lenne a sikerhez. Adatokkal persze szolgál az üzleti fiók, ez azonban nem kompenzálja az előbbi hiányát. A kisebb cégeknek ezért inkább egy személyes fiókot érdemes első körben használni, ott tesztelni a dolgokat, és esetleg csak később váltani üzleti fiókra.

Nem használsz feliratokat?

Egy 2019-es vizsgálat szerint a legtöbb mobilos felhasználó hang nélkül nézi a videós tartalmakat. Ha nem használsz feliratot, akkor ezeket a felhasználókat nem éred el a videóiddal.

Nagyon az eladásra koncentrálsz?

Az értékesítést erőltető tartalmak nem nagyon fogják felkelteni a közönség figyelmét a TikTokon, ahogy más közösségi média oldalakon sem erre vágynak a felhasználók. Normális, szórakoztató tartalmat szeretnének, így a promóciót érdemes visszafogni legalább annyira, hogy ne a tartalmaid nagyobb részét tegyék ki.

Ritkán és rendszertelenül posztolsz?

Ha bármely közösségi média platformon jelenlétre vágysz, akkor rendszeresen kell tartalmakat közzétenned. Így tudsz csak stabil követői bázis kiépíteni, akik tudják, hogy milyen gyakran, milyen típusú tartalmakra számíthatnak tőled.

Főleg írok. Főleg blogot és közösségi médiát, de tágabb perspektívában: online marketing, úgyhogy van benne bőven SEO, laza AdWords, webdesign-okoskodás, és még ami belefér.

Comments are closed.

kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet kubet